43. tavasz

A tavaknál érte az alkonyat. A Nap a két kilátó között tért nyugovóra. Hosszú és tartalmas nap volt. Hálóhúzás, iszapgyúrás, sikeres fogás. Délután a közeli termálfürdőbe tért regenerálódni Öreg barátjával. Mennyivel jobb a tiszta víz, mondta. És mennyivel könnyebb a járás benne, szólott Gábriel és elnevették magukat. 

A napokban még a végtelen szőlőtáblák körül rótta az dűlőutakat. Mindig hozni-vinni kellett valamit vagy valakiket, hogy a munka rendben menjen. Ott olyan a kikelet és az alkonyat, hogy a Nap első és utolsó sugarai grafitszínű fényes sávként terülnek végig a támrendszer drótjain. A vízen aranyhíd, itt grafit híd. 

Szerette ezt a munkát és szerette benne az embereket, az emberek is hamar megszerették, mert emberséges volt. Embernek nézte a melóst, nem droidnak. Sosem gondolt rájuk úgy, hogy csak utasítást kell nekik adni, hogy csinálják, amit mondunk és kész. Sosem mondott olyat, hogy ti csak dolgozzatok, nem kell gondolkodnotok. Akitől ilyent hallott, ha érdemesnek tartotta rá, felhívta rá a figyelmét, hogy ezt így nem szabad. Ha nem tartotta érdemesnek, hallgatott és tudta, az ilyen emberrel nem szükséges semmiféle kapcsolatot tartani. 

Az ellentmondás abban állt, hogy hallotta az emberektől, hogy a főnöktől ez már elhangzott. És valóban. Ennél nagyobb hegyként tornyosult fölé a felismerés, hogy tőle is ezt várják. Bármit tervez, bármit javasol, nem jó vagy nem elég jó. Pedig a munka haladt akkor is, ha néha hagyták, hogy megszervezze. Ami azonnal kellett, ráért volna még egy hónapot. Távol állt a felismerés a főnöktől, hogy lehet másképp is ugyanolyan eredményes a működés, nem csak úgy, ahogy ő elképzelte. 

Hát akkor, köszöni ennyi. Nem azért jött ide, hogy lehajtott fejjel engedelmeskedjen valakinek. Főleg nem azért, hogy dörgedelmes kirohanásokat viseljen el, amiért nem úgy mennek a dolgok, ahogy valaki elképzelte. Ha nincs együttműködés, nincs mozgástér, akkor nincs. Vannak, akik évekig kénytelenek szenvedni ilyen helyzetekben beosztottként. Biztos meglepetést okozott vele, hogy ő nem.

Egyszerűen azt a minőséget, azt az emberséges társaságot kereste, amiben az ember ember. Embertárs. Felebarát. Testvér. Életkortól, iskolázottságtól függetlenül. Még akkor is, ha ettől a felfogástól jelen pillanatban meglehetősen távol áll a társadalom egy (nagy) részének a felfogása. Abban töretlenül hitt, hogy nincs egyedül a hozzáállásával, hiszen akik körül veszik, hasonló értékrenddel bírnak. Akkor csak bővíteni szükséges a kört. 

Így újra szabadon szervezhette a napjait. Ha kedve tartotta, a szőlőbe ment, ha szükséges volt, a tavaknál tevékenykedett, hogy segítsen előkészíteni azokat az ezévi termelésre. Időt talált a pihenésre és az önfejlesztésre, végére ért néhány könyvnek, amelyeket régebb óta szimultán olvasott az időhiány miatt. Újra volt ideje. Minden napban elég ideje, hogy úgy töltse azt, ahogy neki jó. Negyvenharmadik tavasz. Ki tudja, mennyi adatik még meg így szabadon, rigófüttyös, nem sietős reggelekkel? 

Kiviláglott. Borongós ma. Tegnap ragyogott a Nap. Eshetne még! Úgy kellene! 

Sztív