A hatos tónál

A hatos tó partjáról dobálták a vizet, süllőt akartak fogni. Csodálatos napsütéses, szélcsendes őszi idő volt. A fűzek a tó tükrében csodálták hosszú tincseiket, a sima vízfelületet csak néha törte meg egy-egy hal csobbanása, a partszéli gizgazokon egy kis keresztes pók szorgalmasan hálót szőtt. 

Ez volt a negyedik alkalom, hogy együtt pecáztak, eddig teljesen eredménytelenül, legalábbis, ami a halfogást illeti. Amúgy ismét olyan beszélgetésbe kezdtek, aminek az értékét nem lehet halban, pénzben vagy másban kifejezni. Gabe szívesen osztotta meg tapasztalatait Sztívvel, Sztív pedig igazán befogadó volt az életből vett példákra, mert Gabe egy ponton felhívta a figyelmét, hogy ezek nem tanácsok, csak példák és ez valóban fontos különbségtételnek bizonyult.

Gabe tengernyi tapasztalattal bírt vezetőként, cégépítőként és működtetőként, Sztív tudta, hogy nem igazán kell kérdésekkel hangot adni az esetleges kétségeinek. Szakmai és vezető-beosztotti helyzetekről társalogtak, Gabe tűpontos példákkal szolgált, még a szóhasználatra, a szavak erejére is felhívta Sztív figyelmét, aki rendre elismerő bólogatással nyugtázta a hallottakat, miközben újra megsuhintotta a horgászbotot, hátha ezúttal megkívánja valami a gumihalat. 

A jó és rossz példák után néhány konklúzió következett, amiken Sztív elmosolyodott és megkérte Gabe-et, hogy hadd rögzítse későbbre, mert annyira tetszett neki, emlékezni akar rá. Hiszen Gabe is a tó partjáról indult a nagyvilágba és bizony nem csak látott ezt-azt, építőmérnökként alkotott is. Egyszer csak azt találta mondani: az iszap és a lapát örök; a fájdalom alap; a szenvedés választható. 

Beszélgettek munkáról, családról, a nagypapáról, akivel Sztív reggel a fúró brigádhoz ment ki. Dolgoztak a fiúk szorgalmasan, bár nem túl hatékonyan. Hosszú idő óta ez volt az első munka és még nem volt meg a ritmus, nem volt még egységes, egy emberként mozgó a csapat. Kissé gödrös volt a terep és nehezen mozdították el a gépet az egyik furatról a következő kitűzött helye fölé. Sztív rögtön segítségükre volt, a megfelelő oldalra állva, nekidőlt a kétkerekű utánfutóra szerelt gépnek, aminek a csigája így épp a kijelölt pont fölé ért. John a fúrómester igazán pokróc volt ezen a reggelen, észre sem vette Sztívet, aki miután mindenkinek kiosztott egy ökölpacsit, őt is megszólította és ugyanígy üdvözölte.

Egyébként a reggel, ezután váratlan események sorozatából állt. Lemerült az akkumulátor az egyik terepjáróban. Egy nem túl bíztató bikakábellel megpróbálták elindítani a másik autóról, sikertelenül. Volt egy találkozó egy leendő ügyféllel, oda kellett érni időben, ezért Sztív és a nagypapa elvitték az öreg vasat. Megbízhatóan ketyegett az öreg dízel, idejében odaértek az ügyfélhez, megegyeztek a megrendelésben és az árban, az üzlet megkötetett. 

Visszakocogtak a fúrás helyszínére, ahová ezt megelőzően még vittek akkumulátor töltőt és felmérték, hogy hogy halad a brigád. Nagypapa elindult volna üdítőért, de ekkor az öreg fehér terepjáró sem indult el. Nagypapa szerint a horoszkópja azt írta a hétvégére, hogy nagyon nehéz napjai lesznek. Sikerült abszolút bevonzani! Szerencsére a másik akkut a töltő helyre hozta annyira, hogy elindult vele a fiatalabb szekér, majd arról ismét bikázva, beröffent az öreg vas is. A gondok csak jöttek és mentek. Így került Sztív délidőben a tavakhoz, ahol a szieszta után hallotta megérkezni Gabe-et.

Jó volt végre egy helyben lenni kicsit, mert az elmúlt napokban szinte ki sem szállt az autóból. Nagy volt a terület, amivel meg akart ismerkedni szőlészként, ezért a feladok kiosztása után, mikor kirajzott mindenki a telehelyről, meglátogatott egy-egy táblát, alaposan körbejárta mindet, új utakat igyekezett felfedezni, hogy rövidíthesse az átjárást a területek között.

Megjárta Solt környékét is, ifjú borász kollégákkal barátkozott, megismerte a gazdaságukat, eszközeiket, módszereiket a szőlőtermelésben és a borkészítésben. Olcsó apartmanokban szállt meg, ahol néhány alkalmat követően rendre megbarátkozott a házigazdával és így már nem is csak szállásra ment, hanem egy kedves ismerőshöz, akivel jó újra találkozni, beszélgetni egymás-, az élet dolgairól. 

Korareggel az irodába igyekezett, hogy történetét ismét elmesélje nektek... 

***