A víz útja

Igen, ez a cím máshol alcím. Mivel Sztív gondolatai olyanok, mint a hegyi patak, mely szemlátomást bármiféle szabály nélkül ide-oda szalad, ezért összemosódhat egy moziélmény, egy nyári nap kellemes érzései, emlékek és jövőképek itt és most, csak ahogy a víz csobog. 

Eltervezték, hogy vonattal utaznak egy közeli városba, hogy együtt megnézzék James újabb alkotását, az Avatar folytatását, a víz útját. Sztív az első részt a barátaival nézte tizenhárom évvel ezelőtt. Az volt az első alkalom, hogy 3D-s moziba ült be. Nem kutakodott előre a folytatás után, nem is dobott fel neki előzetest sehol az Internet, a korai kritikákat igyekezett figyelmen kívül hagyni. Bízott a rendezőben, elvégre nem az a fickó, aki ne tudna jó folytatást alkotni egy elképzelt világhoz, nem az az ember, aki ne tudna újat, elgondolkodtatót mondani. Ha csak a közönség tíz százalékában meglenne az a befogadóképesség, az az átélés, az a szívdobbanás, amitől kezdve változtatni akar az élethez való hozzáállásán, akkor hamar nagyot változhatna a világ. 

Az útitárs hölgy haja vörös volt, rövid tincsei szelíden kuszák, mint a kezdődő tűz apró lángjai. Szeme tiszta kék, mint a forrás vízében az ég kékje, vékony pulóverének zöldje, mint a zsenge nádé. A zöld kiemelés szemhéján finom ellentét volt felfelé, minden egyes pillantásával harmóniába ereszkedett lefelé. Egy szempillantás, míg a vízbe zuhanva hangosan csobbansz, pár pillanatra vissza kell tartsd a levegőt, míg lentről a csendből újra felszínre jössz, és nagyot sóhajtva újra lélegezel, ilyen érzés volt a szemébe nézni. Nyakában az élet virágának medálja függött, mesélt róla, mert Sztívet érdekelte, de az igazán fontos, nem az volt, amit elmondott róla, hanem a hangja, akár a tenger habja, ahogy a morajlásból szelíden csobogva partot ér és görgeti a homokszemeket...

James valószínűleg az a lángész, aki egy csettintésre kitalálta, hogyan fűzze tovább a tizenhárom évvel ezelőtt bemutatott történetét. Talán már akkor ott voltak a képek a fejében Pandora vízivilágáról és bizonyára tartogat még meglepetéseket az ezt követő folytatás is. Hogy ragaszkodik-e majd csupán egyetlen bolygó életéhez, vagy kiterjeszti-e a vízióit egy bolygó- vagy csillagrendszer egészére is, ez nagy talány. Amire ő felhívta a figyelmünket már az első részben, hogy másképp is élhetnénk a Föld erőforrásaival, azt érzékletesen elismétli ebben a részben, miközben a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb kérdéseivel foglalkozik, például a család fontosságával. Mindannyiunkhoz szól, az egész emberiséghez, még hozzád is, aki csak az effekteket várta, meg a katarzist, hogy most aztán hú mekkorát fog mondani az első rész után és ez majd még nagyobb lesz, mint amaz volt. Nem baj, ha csalódtál.

Szerintem ezzel a folytatással a rendező igazából nem akarta felülmúlni azt, amit az első részben elkezdett nekünk bemutatni, nem ez lehetett a fő célja, inkább elkezdte még jobban kibontakoztatni a gondolatait. Igazán jó folytatás, ami feltétlenül fenntartja a közönség érdeklődését az ezt követő részre vagy remélhetőleg részekre. Mindenképpen elgondolkodtat és persze beépít néhány, majd a közösségi médiában elhinthető, idézetnek való bölcsességet - remélhetőleg ezzel még több embert elér majd. 

Nem tudom, nézik-e a gazdagok? A szupergazdagok. Olaj- vagy gyógyszeripari mágnások. Elgondolkodnak-e, hogy a befolyásukkal hogyan formálják a világot. Akarják-e jobb hellyé tenni vagy csak a következő üzletág számít, például olaj pénzből akkumulátor cella, csak mert előre ki vannak számolva belőle a dollármilliárdok. 

A világ legértékesebb helyeire telepítitek a legkörnyezetszennyezőbb agyrémeteket, mert ügyesen meglovagoltátok a mentsük meg a bolygót a zéró emisszióval című újhullámot. Hát barátaim, a kétség szelei egy-két éven belül remélem megtépázzák a vitorláitokat. Vagy igyekezzetek kitalálni, hogyan fogjátok újrahasznosítani a zéró emisszió árán majd itt maradó végtelen szemetet. Tudom, tudom, valószínűleg kezdetben az IBM sem sokat gondolkodott azon, hogy Indiában majd hogyan oldják meg a riszájklingot. De remélem, ti azért ennél előrelátóbbak vagytok! Vagy az, aki titeket ide engedett, legalább felmérte a gazdasági súlyát és a környezeti kockázatát annak, amit létrehoztok? Ez mondjuk őszintén érdekelne. Milyen garanciát kértek tőletek az élő környezet megóvására, az elkövetkezendő ötven-száz évre? Ti bennetek ott van-e a felelősségérzet erre vonatkozóan, vagy csak a darabszám számít, a kvóta...

Könyörület, irgalom, szánalom, lelkiismeret-furdalás nélkül elvesszük, kizsaroljuk az Anyatermészetből, amiről úgy gondoljuk, hogy a miénk, hogy jár nekünk, hogy azzal majd megmenthetjük azt, ami a kapzsiságunk miatt szorul megmentésre, amit meg kellene menteni: tőlünk. Legalábbis azoktól, akikben nem hat defibrillátorként a gondolat: "az energiát kölcsön kapjuk". Ha te magad többet veszel el, mint amennyit vissza tudsz adni, ki fogja visszaadni? Majd a gyermeked, majd az ő gyermeke? 

Remélem, hogy a Természet egyensúlyra való törekvése tőlünk függetlenül jól működik. Persze, megéri a próbálkozást, ezzel-azzal befolyásolni. Szerintem próbáljatok inkább monszunesőben rágyújtani. 

A Természetben rend van. Minden időben és minden helyen. Több százezer éve csak alkalmazkodni vagyunk képesek hozzá, de vannak olyan hittel megáldottak, akik szerint képesek vagyunk komolyan befolyásolni ezt a rendet. Nekem inkább kétségeim vannak. Megkérdeztétek-e mit akar Eywha, Mindenek Anyja, a Földanya? Megkérdeztétek-e? Meghalljátok-e a szavát, megérzitek-e a szívdobbanását, mint Kiri?

Csak lógatom a lábam a forrásvízben azon a meleg nyári napon. Követem a víz útját. Ihatok is belőle, mert olyan tiszta. Tiszta és éltető, mint a természet maga. 

Menj az erdőbe, menj a mezőre, lélegezz, menj a forráshoz, kortyolj belőle, élvezd a Nap sugarát, melegét, csendesedj el. Érezd a szíved dobbanását, érezd a mező, a virágok, a föld, a fa illatát, az éltető víz tiszta ízét. Végy nagy levegőt, lassan lélegezd ki. Ezzel mind egy vagy. Egy vagy. 

A szívetek egyként dobban. 

Érezd...!

Sztív