Alkonyat
A tóparton érte az alkonyat, ahol a két hegy mögött tér nyugovóra a Nap. Hosszú és eredményes nap volt, kifogták a halat a tóból. Sok volt és mind szép volt, a pontyokon és az amurokon látszott a jó takarmányozás, a ragadozókon, hogy jó volt a telepítés táplálékhalból.
Mielőtt bealkonyult Gabriel és Sztív rótták a köröket a töltéseken. A zsilipeket ellenőrizték. Volt, amit le kellett zárni, volt, amin nyitni kellett. Az egyik telelőt tölteni volt szükséges, ami kapóra jött, hogy a hatos tavat meg ideje volt elindítani ereszteni a következő heti lehalászáshoz.
Gabriel sziesztázott egyet ebéd után, mint mindig, amikor csak tehette, mégis elég fáradtnak tűnt. Sztív kérdezte: kipihente magát? -Áh... Hangzott a sóhaj. Három éve nem pihentem ki magam. Sztív is ismerte ezt az érzést, hallgatással nyugtázta a választ. -Ide hoznunk kell tizenkettő zsilipdeszkát, gyere keressünk! Hamarosan találtak. -Elmegyek a százkettes buszért, szólt Sztív. A kék tragacs volt az, amire könnyű volt felpakolni a zsilipdeszkákat. Elvitték a zsiliphez, belerakosgatták. -Jöhet a ganyé szólt Gabriel. -Szólok a Viktornak! Csapta le a labdát fonákból Sztív, Gábriel elsőre nem kapcsolt, aztán, mikor átment az üzenet, csaknem meghempergett a töltés pázsitján a nevetéstől. Sztív végül hozott egy talicska trágyát és betöltötték a zsilipet.
Mindent szépen elrendeztek. Sztív tüzet gyújtott a kis kandallóban a tóparti házban. Száraz fa volt, könnyen gyulladt, hamar nagy lánggal lobogott. Még egy kis tűzifa rakodás a szín alá, hogy mindig szárazon maradjon, bár esőt sajnos hetekre előre nem mutatott az előrejelzés.
Sztívet hamar elérte az álom este. Az első hálóhúzásnál végigment az iszapon és szépen tartotta az apacsfát, hogy jól álljon az alín. Ez a hálónak az alsó ólmozott része, melyet úgy szükséges kormányozni az apacsfával és a húzás tempójával, hogy soha ne üljön le az iszapba. Nem egyszerű, de, úgy tizenötéves gyakorlattal már egész könnyen megy. A második húzásnál a halágyon való átkelést már megspórolta, inkább átdobta a kötelet a kollégának, aztán visszasétált és körbe közelítette meg az apacsot. A válogatás során a legnemesebb halak Sztívnek jutottak. Ő vitte el a süllőket, harcsákat, balinokat a telelőbe és egyenként gyengéden kézbe véve elengedte őket. Hiába űzte rég a halász szakmát, ez még mindig olyan élmény volt számára, mintha először csinálná. Ott egy csodás élőlény a kezében és visszaengedi őt a természetes közegébe, ahol jól érzi magát. Hálásan integet mindegyik a farokuszonyával és azt mondja, még találkozunk!
A kis kandalló rövidesen pokoli meleget árasztott, de nem lett olyan meleg, hogy ne lehetett volna elviselni. Főképp mert változóan szeles volt a nap és úgy kifútta az emberből a lelket. Sztív talált egy Örkény Egypercesek kötetet a könyvespolcon és beleolvasott. Csak néhány perc telt így el, félretette a könyvet és elaludt.
Az extra korai fekvés persze extra korai ébredést hoz magával, így háromkor már úgy érezte rugdossák a kis manók kifelé az ágyból. Összekászálódott hát, felvette a szöszmöszmackót, polár pulcsit, meleg sapit, boka zoknit, túra cipőt... telefon, tárca, irodakulcs, kocsikulcs, ásványvíz, rajt. Pára borított mindent, az új kocsit is vastagon. Lássuk, hogy megy a páramentesítés és a tükörfűtés. Hmmm, az ablakot leeresztve, majd fel, nem húzza le a párát a gumi a külső felületről. Akkor mindegy. Tükör csurom víz, kicsit segít a bal oldalniak, kézzel elmaszatolja a vizet. A fűtés így pillanatok alatt leszárítja a maradékot. Így már jó lesz, a jobb oldalon látni valamit a tolatólámpa fényével. Mégsem kellene beletolanti a telelőbe.
Még két óra a reggeliig. Ötöt mutat a komputer, hatot az analóg falióra. De mikor nyit a dohánybolt, hogy kapjak egy jó kávét? Hatkor... az még egy óra. Napkelte? Hatharmincötkor. Akkor addig hírek, időjárás, rockballadák, tervek, teendők a jövő hétre...
Sztív