Aranyhíd

Karácsonymásnapja volt. A reggeli fagyok zúzmarával borították be a tájat, a jégkristályoktól megőszült a venyige birtokon. Ahogy a Nap ereje lassan fokozódott, a sorok délkeleti oldala olvadt ki először, az ellenkező oldal még fehéren csillogott. Hát így nem lehet metszeni reggel fél tíz körül! Akkor marad a favágás. 

Előszedte a kis akkus fűrészt és beleállt az akácos aljába, hogy kitermelje a kidőlt, kiszáradt darabokat, visszafogja kicsit a bodzát, hogy szellősebb és átláthatóbb, átjárhatóbb legyen a terület. Így a szőlő szomszédságában ez azért is volt fontos, mert a vadak igazán szerettek itt hűsölni a sűrűben nyaranta. Közel a terített asztal, amikor érni kezd az Irsai. Piszok csibészek, majd ha hosszában átlátok az akácoson, akkor bujkáljatok előlem - gondolta. 

Fagyott volt a talaj, nem az évszaknak megfelelő cipő volt rajta, de vastag zoknival. A szekérrel úgy állt meg, hogy sétálni kelljen a fával valamennyit a felrakodáshoz. Nem állt sokat egyhelyben és sokat hajolgatott, hogy összeszedje a pár éve otthagyott gallyakat is. Jó kis reggeli torna! Bő egy órát dolgozott így, két-három napnyi tüzelőt szedett meg. Eltervezte, hogy elmegy a másik kertbe is, befejezi a metszést a cseresznyefa alatt, megigazítja a támrendszeren a drótokat. Ott a déli lejtőn a területnek a közepe ekkorra már teljesen felengedett, élvezhető volt a Nap melege még ha a hőmérő csak plusz néhány fokot mutatott is. 

Elvégezte, amit eltervezett és hazament ebédelni. Tudta, hogy egy órakor nyit a szauna, ráér kettő után rástartolni, így egy kis sziesztára is jutott idő. Csodás volt a természet most is a tónál. A gőzölgő vízen parttól partig aranyhídon táncolt a napfény. Az első csobbanás után hosszan megpihent a padon a napsütéssel szemben. Behunyta a szemét, pirosban villódzott minden, csak az aranyhíd váltott kékre. Most már pihenésben élvezte a Nap melegét, töltődött. 

A következő napok is hasonlóan teltek. Megfigyelte mikorra enged fel annyira a szőlő, hogy dolgozni lehessen vele és úgy időzítette a munka kezdetét. Dolgozni csak lassan, szépen, ahogy csillag megy az égen - emlékezett Öreg barátja szavaira. Minden nap egy kicsit. Mire kitavaszodik, így is nagyon sok mindent el lehet végezni és hasznosan telnek a napok. 

Azt mondják, amit az óév utolsó napján csinál az ember, azt csinálja majd egész évben. Hát, azt csinálom, amit szeretek és ez jó lesz nekem a következő évre is. Az új esztendőre azt kívánom nektek is, hogy legyen meg a lehetőségetek, a bőséges időtök azzal foglalkozni, amit szerettek. Abból éljetek jól, amit szívesen végeztek nap mint nap, bármi legyen is az! Ha ez megadatik nektek, bizonyára ti is hasonlóan érzitek majd, mintha aranyhídon járnátok folyvást. Legyen hát!

Sztív