Elme wellness

A személyzeti osztálynak és azoknak, akik váltanak vagy váltani akarnak

Jó reggelt! Nyolc óra, harmadik hétfő 2023-ban. Ma sem indulok sehova egy újabb olyan hétfőre, amit sokak sajnos hétről-hétre ugyanúgy élnek meg. Beosztottak, akiknek hülye a főnökük, vagy a főnök, akinek hülyék a beosztottjai és ez lehet egy azon helyen is. A cég szekere valahogy megy, bejárni rossz, de muszáj, kilépni képtelenség, oda az egzisztencia. Lépni csak úgy lehet, mint Tarzan a dzsungelben: már kapaszkodnod kell a következő liánba, mielőtt elengeded az előzőt.

Szerencsés vagyok, nem sokszor kellett váltanom az életben. Igyekeztem önvizsgálatot tartani a váltáskor meg a váltások között is. Igyekeztem megérteni az elvárásokat és teljesíteni azokat. A saját elvárásaimat mindig egyszerűen és határozottan adtam elő. Általában egyszer és nem többször, nem szeretem ismételni magam. 

Kifogyott a motivációm, ez tény. Nem is akarom véka alá rejteni még a HR-esek előtt sem. Még akkor sem, ha egyébként így tennék, akkor meglenne az állás. Ha azon az áron szerezhetném meg, hogy hazudok egy nagyot, akkor inkább nem kell. Már tényleg mosollyal tölt el az őszinte döbbenetük, ahogy ülök velük szemben és leesik nekik, nem mozgattak meg. Mindegy milyen munkakörről beszélünk, egyszerűen nem tud érdekelni az a cég, ami milliárdokat termel, de nem képes vagy nem hajlandó trükközés nélkül háromszáz nettót fizetni. De egy-két hónap és ez a szám nálam négyszáz lesz, fizikai munkakörben. Egyszerűen ez lenne reális ahhoz, hogy valahogy normális életet éljek. Nem hogy ebből majd félre teszek nyugdíjas éveimre vagy vállalok egy nagy kölcsönt vagy bármi hasonló. Ez csak a létezés minimális feltétele. 

Mindegy honnan kezdünk neki, épp bevallom minden tapasztalatom vagy a felét letagadom még az iskoláimnak is. Egyelőre egyik sem működik. Néha nem tudom eldönteni, hogy a sokoldalúság a hátrány vagy az őszinteség. Abszolút nem mondanám magam olyannak, akivel ne lehetne együtt dolgozni szinte bármit. Tényleg, bármit. Rakodni az alkatrészeket a gyárban a fiúkkal vagy elemezni az adatokból a problémát a mérnök kollégákkal, tolni a szaros talicskát vagy önteni belőle a betont, metszeni a szőlőt, vagy bort készíteni, terméket eladni, rendet tartani valamilyen rendszerben, meghallgatni a munkatársakat, jó szóval segíteni őket, dönteni dolgokban, annyi minden megy. Egy valami nem: lehajtott fejjel csinálni, amit mondanak. Én sem várom el senkitől, nem is éreztetem soha senkivel, de együttérzek mindenkivel, aki így kénytelen dolgozni. Aki meg így foglalkoztat, megnyalhatja. Hupsz! Igen, meg is szoktam mondani, ott helyben. 

Jó esetben humorral elüthető ennek a komolysága. Kevésbé jó esetben nem lesz hosszútávon gyümölcsöző az együttműködés. Egész más világot képzelek el a jövőben. Mi lenne, ha egy adott szegmensben bárki dolgozhatna bárhol. Mondjuk több üzemben is, többféle munkát. Hogy ne legyen olyan unalmas. Hogy könnyebben feltérképezze, mi az, amiben igazán jó, amiben kiteljesedhet. Ha meg lehetne szervezni azt, hogy egész csapatok együtt mozogjanak egyik gyárból a másikba. Ha tényleg számítana a dolgozók ötlete, kreativitása a könnyebb munkavégzéshez például. Valahogy máshogy kéne csinálni, az biztos.

Mi lenne, ha nem kellene spórolni az alapbérrel. Ha nem úgy kezdődnének az interjúk, hogy a plusz juttatásokat mutatják be először. Kit érdekel? Az a hab a tortán. Nem a bérem harmada vagy negyede. Mert azon spórol a céged 18,5 vagy akárhány %-ot mondjuk. Baj van a számokkal meg baj van a fejekben. Mindkét oldalon.

Versenyképes bér. A kedvenc kifejezésem. Hogy ez még mindig nem kopott ki a köztudatból? Én nem akarok versenyezni senkivel a béremért. Meg az idővel sem, hogy elég legyen a hó végéig. Tisztességes bér. Amiből megélsz. Amiért szívesen bemész. Amit közölnek a hirdetésben, vagy az interjún, hogy kéremszépen ennyi, tokkal, vonóval. 

Elgondolkodtam itt a reggeli pancsolásban, még a víz is kihűlt. Csak akad, aki még gondolkodik hasonlón vagy hasonlóan. 

Különben az az érzésem, nem kell ezen ennyit gondolkodnom. Tudok változtatni azon a nyomoron, amiben a társadalom nagyobb része belecsúszott? Egy fecske sajnos nem csinál nyarat. Csak csipog itt a nagyvilágba, hogy itt a tavasz itt a tavasz. Egy napsütéses tavaszi reggelen majd mindenki emelt fővel képes kiállni saját magáért meg a munkatársaiért meg a dolgozóiért és azt mondani: holnaptól ennyiért dolgozunk.

Addig meg csak vagyunk, mint a szürkeség odakint ezen a hétfő reggelen. Ez most ilyen unalmas lett, meg szürke. Ne hari! De jobb, hogy leírtam! Megkönnyebbült a fejem.

Sztív