Érdemes fáradozni
Ismét egy álmatlan éjszaka egy igen korai hajnal. Az állapot, amikor már a fáradtságtól nem tud aludni. Új helyzet volt és még nem volt végleges. Egy év után Sztív otthagyta a gyárat, amiben hat plusz kettőben dolgozott három műszakban. Megunta, elege lett, elfáradt, nem akart már éjszaka másnak dolgozni és szabad hétvégékre vágyott, hogy azzal foglalkozzon, amit szeret, a szőlővel.
Az új hely érdekes volt, kényelmes, állandó délutános beosztással, hétfőtől péntekig. Egy marógépre tanult be az első napokban, amellyel szivattyú alkatrészt munkált meg, egyensúlyozott ki. Az első nap estéjén már tudta az egymás után szükséges lépéseket a folyamatban. A második napon már önállóan dolgozott, a harmadikon egész más feladatot kapott, a negyediken húsz százalékkal az átlag felett hozta a darabszámot a gépen.
Ha lazább volt a nap, mondták a kollégák a mentorának, tanítsd, Sztívnek meg hogy jegyzetelj. Sztív csak mosolygott, halántékához emelte a jobb mutatóujját és annyit mondott: nincs szükség papírra, ide jegyzetelek. Érdekelte, amit csinált, így aztán igazán fogékony volt az újdonságra. Anyai nagyapja kiváló esztergályos volt, aki még gyerekként megtanította például a tolómérő használatára. Ragadt rá valami, a koszon kívül, ahogy a papa mondta anno.
A szőlő különösen szép lett ebben az évben. Egy év kihagyás után az ültetvény kezdett magára találni, tudta, érdemes fáradozni érte. Tett bele időt, energiát és pénzt bőven, akkor is ha tudta, húszhuszonnégyben talán meg sem térül, amit belefektet. Nem is ez volt a cél, inkább a felkészülés a következő évre. A hajtásnövekedés és a venyige érés kezdete igazán biztató volt a jövőre nézve, a termés leszedésére fordított minden egyes nap valóságos örömünnep volt.
Szerencsére barát, ismerős is, új is, régi is akadt, aki szívesen csatlakozott a szürethez, valahogy mindig összeállt egy csipet-csapat. Egyik hétvégén maga is elszegődött segíteni máshoz és valahogy az a hétvégi nap olyan volt, mint valami csillagászati esemény, amikor mindenki az eget kémleli. Itt kiszaladt a határba a falu apraja-nagyja és mindenki a szőlejét csipkedte, a százhatvan hektáros négy táblás kövecsesen, minden táblában ott böngészett valaki a sorok között.
Hamarosan új nap virrad. Egy kicsit visszadől még aludni. Bár mostanában sokszor úgy pihent, hogy úgy érezte ébren van, az agya mégis képeket sugárzott a szemhéjára belülről és csak nézte a filmet, nem igazán aludt, de talán mégis álmodott. A teendő minden esetre délelőttre is sok és utazni is kell érte. Szerencsére az öreg Ford megbízhatóan viszi mindenhová, most már a sokat használt motorolaj miatt sem kell aggódnia, hiszen a napokban azt is lecserélte.
Igen, azon kapta magát, hogy egyre több mindent csinál vagy javít meg saját maga. Elviszi a mesterhez, az megjavítja vagy kicseréli, kifizeti, hazaviszi, használja és valahogy nem az igazi. Valamit nem egészen oldott meg, vagy egyáltalán nem oldotta meg, nem az a minőség lett, amire a pénzéért gondolt. Az utóbbi időben az volt a tapasztalata, hogy kevesebb csalódás éri, ha saját maga oldja meg, a ház körüli javításokat, csinosításokat úgyszintén.
Milyen világ jön, ki tudja, hova fog kelleni ennyi tudás. De időnként van kivel beszélgetni róla, újat tanulni egymástól és hamarosan talán lesz kinek átadni, tudta, ezért érdemes fáradozni.