Háború és béke

Még egy hét ebből az eszeveszett kampányból. Jó, hogy már csak ennyi mert már borzasztó unalmas. Minden YouTube videóban öt-hat percenként van egy fizetett Magyar Péter köpködés. Minden nap jön e-mail, több tábortól, hogy miért az ő jelöltjeire vagy pártjára szavazzak. Klára sms-t is küld, arról, hogy például minden vitát is megnyert, ezért okvetlenül a DK-MSZP-Párbeszéd közös listára szavazzak. 

Sajnos nem fog egy csapásra megváltozni az életünk ezután a június 9-e után sem, mint ahogy az ezelőtti választások sem hoztak semmi sorsfordítót. Az egyedüli, ami őszintén érdekel az egészből, csupán az, hogy az az 50-60%, aki (szinte) soha nem él a szavazati jogával, az vajon most él-e? Mert nekem mondjuk küldözgetik a szavazásra buzdító üzeneteket, de mindek? Természetes, hogy élek a jogommal és szavazok arra, aki elképzelésem szerint képes javítani  az arányokon. De az, aki évtizedek óta kimarad a voksolásból, most vajon meghallott-e valamelyik jelölttől is olyan üzenetet, hogy számít a szavazata. Meghallott-e komoly érvelést, hogy miért érdemes pont rá szavaznia? Kialakult-e benne a reménynek az a halvány képzete, hogy ha a szavazatával egyik vagy másik tábort erősíti, akkor annak köszönhetően majd jobb lesz a sorsunk? 

Tisztább lesz a politika, a közélet, növekszik az átláthatóság, javulnak az esélyek az egészségügyben, az oktatásban mindenki számára? A politikában érdemi, konstruktív párbeszéd zajlik majd a hatalmon lévők és az ellenzék között? Szolidárisak, a társadalom problémáira érzékenyek lesznek ezután a politikusok? Felismerik az értékét a pozíciójuknak, az esküjüknek, hogy ők a nép választott képviselői és annak megfelelően cselekednek majd?

Vagy egyszerűen, ahogy lenni szokott, eltűnik mind a hétköznapok szürkeségében. Az országgyűlésbe vagy bejár vagy nem, mindegy, a tiszteletdíját úgyis megkapja. Bemegy, de csak a saját tábor által előterjesztett javaslatok vitájára. Lehetetlenné teszi bármilyen a táboron kívül álló, ám egyébként lehet, hogy fontos javaslat érdemi megvitatását. Egymás ellen ásnak majd lövészárkokat az Európai Parlamentben, ahelyett, hogy egységesen képviselnék Magyarország, a magyar emberek érdekeit, anélkül, hogy aláaknáznának a többi tagország érdekeinek.  

A szavazattal nem arról döntünk, hogy háború legyen vagy béke, még ha erre próbálnak is minket rávezetni. Azt jelen pillanatban nem is a nép (plebs) dönti el. Erről a hatalom hoz döntést. A hatalom, akit mi ruházunk fel a döntés jogkörével. Ha a háború mellett dönt, ellenállhatunk. De ahhoz az ellenálláshoz kevés 40%-nyi szavazó. Majd a Franciák ellenállnak először. Inkább lángba borítják Párizst, semhogy a frontra kelljen menni. Aztán lehet próbálkozni a többi európai ország hatalmon lévőinek, hogy küldik-e háborúba a népüket vagy sem. Gondolom, hogy meghátrálnának.

A szavazatommal értelmes, jószándékú embert szeretnék döntéshozó székbe ültetni, akit nem az egyéni érdekei vezetnek a jól fizetett politikusi pályára, hanem a belső késztetése, hogy jobbá tegye az emberek életét a képviseletük által. Egyetlen ilyen emberről sem feltételezem, hogy korrumpálható lenne, egyetlen ilyen emberről sem feltételezem, hogy háborút akarna, hogy adott helyzetben úgy szavazna, hogy azzal a háború fenyegetésének tegye ki embertársait. 

A szavazatommal olyan embert szeretnék kiemelni a tömegből, aki azon munkálkodik majd, hogy Magyarországot végre megállítsa a teljes anyagi csőd és erkölcsi megsemmisülés felé vezető lejtőn. Olyasvalakit, aki nem áll be a tömegbe skandálni, amit a vezér mond, hanem ki mer állni bármilyen vezető elé a saját elképzeléseivel, amikkel elsősorban az őt választók érdekeit képviseli, de nem sérti az őt nem válaszók érdekeit, mert az az elképzelés hajtja, hogy jót tenni csak mindenki előnyére lehet és érdemes.

Nem ismerek ilyen embert. Egyetlen jelöltről és egyetlen pártról sem alakult ki ez a kép számomra ebből a kampányból (sem). De azért elmegyek szavazni, hátha a választottam olvassa majd ezeket a sorokat és másképp érzi majd magát onnantól a bársonyszékben.

Sztív