Hol vagy?

Hol vagy? Miért nem jössz? Kinézek a tóra, fel a Holdra, kérdezem, hol vagy? Mutasd meg! Talán tegnap épp egymásra mosolyogtunk, a pékségben, a postán, az utcán, a kávézóban, valahol. De ki vagy és hol? Talán itt vagy a szomszéd városban, talán csak pár utcával odébb. Mégsem jössz. 

Mehetnék én is. Ott vagyok. Látsz, de mégsem. Mégsem úgy és mégsem azt, aki lehetnék. Sok a dolog, ma is megyek. Mindenfelé, reggeltől estig. De jó lenne este, ha várnál, ha tudnám, hozzád jövök haza. Szeretsz és megölelsz. Együtt vacsorázunk. Elmeséljük mi történt, hogy telt a nap, mi lesz holnap, mi lesz jövőre, mi lesz együtt. Igen, ez mind kezd hiányozni. 

Ez is csak olyan, mint a többi? Csak elképzelem és elkezd megvalósulni? Jó lenne! Jó lenne hinni benne, akkor talán menne! Szinte egyik napról a másikra.

Eltelt a nap. Borral ért véget. Folyékony szerelem, ahogy Hamvas Béla írta. Már álmodtam egyet, de még milyent! Álmomban elindultam bringával, barátokkal a partra. Ezüst színben úszik minden, ahogy a vízen táncot járó napsugaraktól megtelik fénnyel a parti levegő is. Videót készítek fél kézzel a telefonnal, gyerekzsivaj, kacagás. A kikötőhöz gurulunk, hogy kifussunk halászni. 

Ám a nyári idill átvált vaksötét éjszakába. Úgy próbálunk csónakra szállni a nagy vízre. Talán nem is tó ez, tengeri móló, a távolban világítótoronnyal. A sötétben a móló deszkái mellett végig világítok egy reflektorral. A fekete vízen felsejlik egy szürke orrhegy körvonala és megcsillan egy szem, ez egy cápa. Igen az a nagy fehér cápa. Én itt nem szállok bárkára, nézz oda, mondom a barátnak, ott van a vízben, akkora az orra, mint a csónak alattad. 

Egy női alak sétál a deszkákon be a víz felé, félelem nélkül ereszkedik alá. Fordul a nagy fehér szürke teste, elragadja, és lehúzza a mélybe. Száguld a képzeletem a szoba biztonságában megértem, nincs hová menni a végzet elől. Vihar van, zuhog az eső. Egy árbóc kosarából nézek alá a lecsorgó vízzel. Alant egy sima hajú barát felfelé kiált: ünnepnap van. Ilyenkor mulatni kéne, nőt ágyba vinni és vele ébredni. Maga elé néz elszántan, nem lehet lebeszélni. Márpedig ő tengerre száll, elkapja azt a halat! Hisz ott vagyunk! 

Nem, a szoba biztonságában, de mi ez? A ház is kimozdul sarkából, hisz mindent elöntött már a víz, az egész világot. Tudjuk nincs menekvés, innen már nincs. Ránk dőlnek a falak és vége, de mi ez? Nem is a házban vagyok? Valaki kívülről mozgat, összegyúr, egybe olvaszt, buborékos csokoládé vagyok és az álmomból felriadok. 

Hol vagy? Hol vagy, hogy elmeséljem az álmom? Ezzel a borral jó lesz vigyáznom! Több van benne, mint a cukorból átalakult alkohol, ízek, illatok, lágyság. Egy korty, ahogy lassan eggyé lesz velem olyan, mintha selymes bőröd simítaná kezem, igen, olyan, mint a legfinomabb selyem. Így összemossa az érzékeket a nyári nap sugara, ami ott van elrejtve a gyümölcsben és most itt a poharamban.

Hol vagy, mondd hol vagy Te, kinek azt mondanám, Kedvesem.

Sztív