Kismagyar

Nézd, ilyet szeretnék! Ezért csinálom. Ezért nem fáradok kimenni majd minden nap. Most ennek van itt az ideje. Gyere, megcsípjük Tibike! 

A kocsma előtt ülnek. Valójában dohánybolt. Régen rendes kocsma volt. Volt bent zene vagy énekszó, kártya parti, bent lehetett fogyasztani. Nem éri meg akként működtetni, mondja a tulaj. Kár! Azért a muslicák összegyűlnek előtte a raklapokból összerakott, szépen lakkozott kis padokon. Műszak után, előtt, közbe, ki miben van éppen vagy hova indul. Amíg fő a pörkölt otthon, leugrik egy puttóra az egyik, meg a másik. 

Most is a szerencsejáték volt a cél, mert csütörtökön mindig az van. Egy ötös, egy hatos, egy skandi, egy eurojackpot és a végén egy puttó, egy mező két húzásra, amíg a snapsz meg a kísérő lecsúszik egy húzásra. Bumm bevittem (a poént is)!

Az otthoni szőlő. Jaj, ez is úgy ottmaradt tavaly. Neked nem volt időd, nekem meg nem volt (lelki)erőm. Szebb napokat látott ez a kert, mikor a sorok mellett még térdig ért a krumpli, ősszel derékig a krizantémumok. 

Érdekes, valahogy növekszik a forgalom kifelé, egyre többen költöznek ki, csinosítják a régi présházat lakrésszé, ifjítják a régi gyümölcsfákat, ültetnek újakat. A kör- és dekopír fűrészek, elektromos láncfűrészek és flexek, mindig egyforma hangját néha madárdal töri meg, szombaton amatőr rockabilly élőben és estefelé fellobban egy-egy szalonnasütés tüze. Amíg a szőlőt csípem, egy barátságos szomszéd érdeklődik a méhekről. Mondom, az sajnos most nincs, csak az üres kaptárak. Ő majd kérne egy ilyen dobozt, mert akarna méheket egy méhész barátjától. Hát mondom, ha csak ezen múlik, adok hozzá egy dobozt. De keress méhész könyvet a piacon, mielőtt belevágsz! 

-Nem hívtál fel. Vissza se hívtál, mi volt veled? 

-Sok volt a dolog.

-Apád f...szát kisfiam, tudod! Na, itt egy Unicum, béküljünk ki!

-Én eddig sem haragudtam. Pfff...!

Tavasz van. Süt rájuk a nap. A boltos kisasszony szöszmösz mackóban kitipeg és rácsodálkozik a jó időre, ők meg a kerek fenekére. Egy mentő jön szirénázva a kisebbik város felől. - Addig jó, míg kívülről halljuk. Jönnek-mennek az emberek, dohány, pia, sportfogadás, kaparós sorsjegy, kinek mi kell. Az ötöst elvitték, kár megjátszani. A Lölö nyerte. -Mert? -Mert a születésnapján húzták ki! -Ja, akkor tényleg!

Te most kimaradsz a körből, mert este mész! -Úgy van! Majd megiszod reggel! -Vagy nem! (Holnap a messzi szőlőbe megyek.) 

Jön valaki, érdeklődik, elmondja a baját a kérdezett és elmondja a sajátját a kérdező. Nem mindig van konklúzió, de a végén minden jót kívánnak egymásnak. Ez így van rendjén. A Lőrinc meg b...sszon egyedül a milliárdjaival, az Orbán Viktor meg egyenesen szégyellje magát -és akkor finoman fogalmaztam. 

Hol vannak a szokásos arcok? Hányadika van? Huszonkilenc... sokadika. Akkor talán ezért maradoznak el.

-Vissza kell még mennem a hegyre, mert kint hagytam egy gombolyag kötözőt. 

-Jól van, mehetünk.

Valójában nem hagytam kint, csak ki akartam még menni. Nézelődni, meg egy-két kupac régi venyigét gyorsan elégetni. Ha kérdőre vonna valaki, hát rávágom, hogy szalonnát sütni jöttem. Különben meg, nem érdekel. Tíz perc és bármekkora kupac száraz venyige hamuvá lesz. Szinte füstje sincs, olyan jól ég. Állati meleget ad. Mert a céó. Ja, az? Hát mennyi céót kötött meg az a növény életében, kiszámolta már valaki? Ugye, nem csak azt, ami a venyigében benne van? Volt a növénynek levele, meg termése, az mind-mind szén, ami már megkötődött. A levél a földben végezte, a gyümölcs meg a cefrében, az bennünk, mi meg kibüfögjük. Na, ugye? Körforgás. Akkor most mi lesz a venyigével? Elég. A forró hamut az ágyásban elgereblyézzük. Talajfertőtlenítés, lúgosítás -az úgyis olyan divatos. 

Ésszel kéne élni. És mértékkel. Ahogy az Öregek. Minden tekintetben. 

Szökőnap van (volt 24-én), de ez most mindegy. Megszöknék. -Honnan?

A kismagyar valóságból.