Ligetben, árnyékban, hűvösben

Munkaközvetítőről munkaközvetítőre járt a közeli városban, hogy felvegyék valahová. Három közül csupán egynél tűnt úgy, hogy tényleg fontos nekik az, hogy valahová eredményesen kiközvetítsék. Harmincháromszázalék esély, több, mint a semmi. 

Ha kedve tartotta, nagyot sétált a közvetítő irodától az autóbusz pályaudvarig. A forró nyári napon minden apró árnyékot igyekezett kihasználni, ha csak lehetőség volt rá, átvágott egy parkon, hűsítő patak menti ligeten. 

Vonattal a Balatonhoz utazott egyik nap, szerencsére a csatlakozást sem késte le, habár az egyik járat késésben volt. A kelenföldi aluljáróban egy asszony szinte a földön fekve, a földet nézve, kendővel a fején, imára összetett kézzel, kuporodva várta, hogy csengjen valami kis forint a papírpoharában, ami a kezei előtt volt kitéve. Aprója nem lévén, egy ezerforintost tett bele. Bár az asszony fel sem nézett, nem hallhatta a csengést, sem a papírpénz sercegését, mégis megköszönte. Talán csak érezte, valaki megállt előtte és adakozott. 

Az Intercity-n helyjegye volt és jól működött a légkondi. A jegy a folyosói oldalra szólt, menetiránynak háttal egy férfi mellett, aki olvasott. Nem akart menetiránynak háttal utazni, ezért a közelben egy másik helyet kért elfoglalni egy anyukától, aki két fiával utazott. A két kis fickó jólnevelt volt és hosszú időre el is vonult a család az étkezőkocsiba, így nyugodtan olvashatott. A közelben még egy gyönyörű fiatal anyuka volt pár hónapos babájával a kocsiban. Legalább száznyolcvan centi magas volt, hosszú szőke hajú, fehér bőrű szépség, kreol bőrű csöppséggel, aki csendesen aludt a babakocsiban. Az utasok jövés-menése néha szükségessé tette, hogy kihúzza a kocsit az ajtón túlra. Odakint hangos fiatal férfiúi társaság ácsorgott, harsányak voltak és előfordult, hogy énekeltek. A gyermek erre sem ébredt fel. 

Az olvasásról elvonta a figyelmét a környezete, egy izgága szőke kisfiú, aki alkudozott a gumicukorért az apjával, hogy majd, ha már látja a Balatont, kaphat még. Így inkább ő is csak bámult ki az ablakon. Nézte a tájat, nem zavarták a gondolatai, nem gondolt túl sok mindenre egyszerre. Az elsuhanó tájban is csak szépséget látott, learatott gabonaföldeket szalmabálákkal, vagy már azok nélkül, csodás napraforgó és lassacskán címert hányó kukorica táblákat.

Pénteken végre ismét esett. Aratók és szőlős gazdák aggodalmára, kukoricások, napraforgósok örömére.

Szombatra élénk széllel napsütés kerekedett. Nem volt kedve különösebben kimozdulni. Folytatta az írást. Megnézett egy filmet. Böngészte az álláshirdetéseket. Küldött önéletrajzot. Keresztapja szalonnasütésre invitálta. Unokaöccse születésnapjára leszaladt két üveg borért a pincébe, ahol kellemes 15-16 Celsius volt. Belekortyolt a vörösekbe, anélkül, hogy lenyelte volna a borokat, csak a minőség ellenőrzése céljából. Kedves volt az íze a Zweigeltnek és a Kékfrankosnak is. Mi lesz veled bor, mi lesz veled szőlő? 

Valahogy vissza szeretne rázódni a régi kerékvágásba. Talán csak kérni kell és megadatik!

Sztív