Meddig még?

Meddig takargathatja a hazugság ázott, szakadt, koszos köpenye az igazság hófehér tiszta testét?

Sztív egy közeli bevásárlóközpontba ugrott be vásárolni ezen az esős, szürke, decemberi délelőttön. Alig volt parkolóhely az épület alatti parkoló első három sorában, ahol a közelgő ünnep fényességének nyoma sem volt egyébként. Csak hat-nyolc méterenként pislákolt egy-egy neon lámpa, lám-lám takarékoskodás itt is. Az áruház megnyitása óta itt dolgozó, a bevásárlókocsikat mindig hűségesen visszatologató volt munkatárs Joe, most is szolgálatban volt, szívélyesen köszöntötték egymást. 

- Mondd csak Joe, mi ez a kolostori megvilágítás itt? - Ó, barátom, láthatod, innen hátulról tolom vissza a kocsikat is, mert nem szabad kihűtenem az épületet azzal, hogy megállítom a forgóajtót, és nyitva marad a középen nyíló két szárny! - Értem. Talán szívesen innál egy forró kávét ebben a hideg időben.
- Azt mindig apus! - Akkor gyere, meghívlak egyre!

Megkávéztak, elköszöntek. Valójában a fő cél nem is a vásárlás volt, Sztív egy barátjával találkozott, akinek a kertjét vették közösen szemügyre előző nap. Persze sok volt az ismerős, mert korábban itt dolgozott, így nem csak egy baráti találkozó lett a vásárlásból, hanem három-négy. Sok vásárló volt, sok kassza működött és mindegyiknél sor állt. Infláció ide vagy oda, a kosarakból úgy látszott, a nagy bevásárláson, van akinek nem szükséges spórolnia. De sajnos voltak akik aggódva nézegették a csekély portékát a kosárban, láthatóan latolgatva, mennyibe fog kerülni. Egy idős hölgy maszkban, erősen görnyedt tartásban állt a bevásárlókocsijára támaszkodva. Előtte egy másik, kis kosarából pakolászva egyszer a zsebéhez kapott, mintha csak azt ellenőrizné, jaj a pénzem elhoztam?

Becsapott, megfélemlített, kisemmizett generációk látszottak itt sorban állni és a tagjai szemlátomást fel sem ismerték, hogy itt lenne az ideje legalább felemelni a fejüket és azt mondani, elég.  

Igen, az látszott, hogy hónap eleje van, csengett a számlákon a fizetés, meghozta a postás a nyugdíjat az előrehozott kifizetéssel. A média az ilyen kifizetéseket persze rendre úgy kommunikálta, mintha ez valami kegy lenne, amit nehéz időkben is erőfeszítések árán gyakorol a kormány. Hát persze! Ti vagytok a megmentőink, még jó, hogy (nem) rátok szavaztunk. 

Sztív nem szeretett különösebben az árakkal foglalkozni, de azért képben volt, hiszen egy éve még ő is itt töltötte a polcokat az áruházi kollégákkal, meg pár igazán jófej polcszervízessel. Megállapította, hogy akad olyan élelmiszer, aminek az ára az egy évvel korábbihoz képest 100%-kal emelkedett. Így bizony. De, és ez nem mellébeszélés, a 30-70%-os áremelkedés, tízből hat termékre biztos hogy igaz, csak így gyors polcmustrát követően. Ezek között lehet alapvetően szükséges, az egészséges táplálkozás részét képező élelmiszer és lehet persze nassolni való vagy egyéb élvezeti cikk is. 

Akkor úgy nagyjából hagyjuk is, hogy milyen adatot igyekszik elhitetni velünk a statisztikai hivatal. Sztív hallomásból értesült volt kollégáktól, hol hogyan alakul a bérezés következő évben. Hát... ennyiért egyik cégnél sem maradt volna, mert amit adnak, az viccnek is rossz. Még a statisztikai hivatal által közölt infláció felét sem éri el egyik sem. És sok-sok ember szükségből marad és nyomja tovább ugyanott. Szomorúan és talán néha együttérzően nézik az áruházban a kasszánál, ahogy egyre kevesebbet tesz Marika néni a kosarába és talán kevesebbszer is jön, mint korábban. A nyugdíjból csak ennyire futja. Azért az unokáknak süt valamit az ünnepekkor, most legalább kapott hozzá cukrot. 

Kedves Barátom és bárki, aki olvasod e sorokat. Nem kell szó nélkül elviselni a kialakult helyzetet. Gondolkodj, társalogj, ötletelj, hogyan lehetne változtatni? Kell, hogy legyen annyi szellemi tartalék ebben az országban, hogy képesek legyetek hangot adni nem csak a saját sérelmeiteknek. Kell, hogy legyen több olyan ember, aki képes felkarolni azokat, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe, mert kiszolgáltatottá válnak egy olyan rendszernek, amely a bajok közepette sem a megoldás megtalálására helyezi a hangsúlyt és az energiáit, kommunikációját csupán a másra mutogatásra és a bűnbakok keresésére használja fel. 

Remélhetőleg minden kisebb-nagyobb csoport előbb-utóbb kapcsolatba kerül egymással és az igényük a változásra összekovácsolja őket. Összeáll az egész, mint a zsírcseppek a vasárnapi húslevesen. Gazdag leves lesz ez, mert belefő a hazugok húsa, zsírja és az a sok-sok zöldség, amivel nyersen etettek. Remélhetőleg ők kanalaznak belőle jóízűen először, nem is sejtve elsőre, miből merítenek. Félreértés ne essék, nem kívánok rosszat senkinek sem, még csak büntetést meg elszámoltatást sem várok el. Csupán azt kívánom, egy-egy álmatlan éjszakájukon suttogjon a fülükbe a lelkiismeret. 

Hogy meddig még? Az igazság remélhetőleg nem szégyenlősködik már sokáig. A lelkiismeret remélhetőleg hamarosan felébred sokakban, és ha egyszer megszólal, soha többé el nem hallgat. 

Sztív