Mi mennyit ér, ki mennyit ér?

"Az orvosok nem oldják meg a bajodat, a könyv írásból meg nem fogsz megélni. Dolgoznod kéne, nem sajnáltatnod magad. Pszichológus nem szerez neked munkát. Saját magad tedd rendbe először. Az orvosság nem segít. Arra vedd a fáradságot, hogy munkát keress ne orvost. Nekem van munkám, bocsi, nem a szüleimmel élek, saját magam tartom el. Nem szorulok a szüleimre, felnőtt ember vagy elmúltál negyven, ne a szüleidre meg az orvosságra meg a pszichológusra támaszkodj. Menj dolgozni, ne sajnáltasd magad. A könyveid nem érnek semmit. Nulla. Inkább dolgozz, abból tudsz venni magadnak valamit és nem a szüleiden élősködni, felnőtt ember vagy. Munka, munka, munka."

Egy vélemény, egy kis útmutatás valakitől, aki lényegesen határozottabb, mint amikor kijött ugyanabból az intézményből, ahonnan én is. Részben egyetértek és igen, szeretnék munkát és azon fáradozom, hogy megszerezzem. De tudod, négy éve én is csak úgy eldobtam a gyógyszereket, hogy ezek nem kellenek. Most meg ugyanoda csúsztam le, vagy mélyebbre, épp amikor a legkevésbé akartam volna. Hogy mi váltotta ki az összeomlást, azt körülbelül tudom és feldolgoztam. Én most engednék a segítő kezeknek, legyen az orvos, barát, családtag, bárki. Tudod, nem egyforma a cipőnk és az út sem, amit bejártunk.

E gondolatokat megelőzően a reggeli órákban a pincelejáró tetejét tisztogatta a mohától. Egy része a betonnak felfagyott. A dolog lényege az lenne, hogy bevonatot készítsen erre a beton felületre, hogy a pincegádor ne ázzon az esőtől. Cementes, mosotthomokos mischungot kavart és a házfal és a gádor külső felülete találkozásánál kikente a réseket. Az épületrész lejtése jó, a külső fal felé vezeti a vizet. Ezt kell valahogy úgy megoldani, hogy a faltól el is dobja az esővizet ez a kis lejtő. Az elképzelés a felfagyott beton feljavításán túl az, hogy medencefestékkel átkeni majd ezt a tetőrészt. Először legalább a fal és a gádor találkozásánál. Akkor már sokkal kevesebb vizet fog levezetni a belső falfelületen a beton. 

Még reggel volt és viszonylag hűvös. Az épület és a mogyoróbokor árnyékában jó volt dolgozni. A drótkefével a mohát pucolni, miközben egy negyvenötfokos lejtőn guggolsz, bizony nem is olyan egyszerű. A festék pormentes tiszta felületet kíván. Mestert erre most nem tud hívni, így merít az emlékekből, ahogy rég egy kedves öreg barátja tanította, aki sajnos már nincs velünk. Így megy ez, a jók hamar elmennek és ki marad itt? 

Kinek joga megítélni, ki mint jó és mikor mit és mennyit tett másokért? Nem érzem magam rossz embernek végre, talán. Mert ha nincs önbecsülésem, az sem egészséges. A nagyképűség sem. A helyzet, amiben vagyok, sehogy sem tűnik egyszerűnek. De mindenki akkora keresztet kap, amekkorát elbír, nem?

Papóval letipegtek a dohánybolthoz. Vittek egy palack bort az eladónak a sajátból. Ők most a gyógyulásuk érdekében nem ittak. Apa és fia nem ivott alkoholt, már vagy két hónapja nem. Meg tudták állni. Volt hogy a fiú az apja sebeit segített ellátni, kötözni. Híradót néztek együtt és próbálták értelmezni a világot, vagy az aktuális bel- és külpolitikát. Most eddig jutottak. Korábban jobban ment együtt ez-az. A szüretek, az egyéb munkák. Valaki valahol valahogy mindig támasza volt a másiknak a családban. Most mit lehet tenni még?

Remélni, hogy holnap is mind felébredünk reggel és valahogy segítjük egymást. Részemről ennyi. Bill kapitány úgy énekli, én nem haragszom senkire. Egyetértek, én sem.

Sztív