Ne gondold túl a véletleneket

Életem egy részében ott voltam, ahol a baj volt. Másrészt nem tudom megítélni, hogy mikor volt az, hogy én magam voltam-e a baj okozója azzal, hogy ott voltam. Megint csak körbe jár az agyam ezen, helyesen éltem, helyesen cselekedtem-e? Hogyan tovább?

Hogyan, tovább! Szolgált jó tanáccsal a biztonsági őr, abban az intézményben, ahová a gyógyulni vágyók kerülnek, önszántukból vagy más módon. Igazán bölcs és történelemből jól képzett ember. Pszichológiai alapismeretei is kitűnően helytállók. Szakmai ártalom, mondaná mosolyogva. Elfelejtettem megjegyezni a nevét, minden esetre jó embernek ismertem meg.

Hogy is szokták mondani? Az önmagunkkal folytatott harc a legnagyobb. És mi lenne, ha nem harcolnék? Magammal sem, ahogy másokkal sem. Egyszerűen csak törekednék elfogadni, hogy én ki vagyok. Meg azt elfogadni, hogy bárki, bárki, aki csak lát, nem feltétlenül ismer, csak lát engem valamilyennek. Ettől lehet jó vagy rossz véleménye rólam, amire nem feltétlenül szükséges azonnal reagálnom, védekezni, ha bántó vagy egyetértően bólogatni, ha jó véleményről van szó. A vélemény az vélemény, mindenkinek van.

Figyelj befelé! Figyeld meg a gondolataid, mondják a bölcsek. Mert a gondolatnak, s a kimondott szavaknak teremtő erejük van. Én most más dolgom nem lévén, a saját gondolataim megfigyelője vagyok és épp megbeszélem magammal ezeket a gondolatokat, de közben meg is osztom veletek.

Nézem a Benjamin Button különös életét és arra gondolok, tényleg ilyen az élet. Néha megbeszélem rég múlt szerelmekkel – akivel meg lehet –, milyen volt akkor, egykor valaha együtt és végül mégsem együtt... Apró véletlenek sokasága, ami végül oda vezetett, ahová. Plátói volt, ilyen volt, olyan volt. Ki boldogságot talált, ki boldogtalanságot.

Van még, akire vágyom, hogy keresztezze egymást az utunk. Hátha egyszer csak valahogy úgy alakul majd. Addig próbálom nem túl gondolni az életemnek ezt a részét sem. Mennék már tovább előre, valahová…

Sztív