Negyvenegy nyár, negyvenegy ősz

Júliusban volt az utolsó bejegyzés, igen. Arról szólt, hogy Sztív munkát keres és szeretne meggyógyulni. Hát, a munka meglett. A gyógyulást nem tudom, azt csak egy orvos mondaná meg, ha merné. De nem meri. Hisz' nem csinálta végig a "terápiát", vagyis a gyógyszeres kezelést. Nem hát! Kell a francnak! 

Kezdjük azzal, ha őszinte lettem volna az üzemorvosoknál, akkor talán máig el sem helyezkedtem volna. Másrészt, négy évvel ezelőtt sem a "dilibogyók" segítettek. Természetesen nem akarok senkit arra bíztatni, hogy úgy járjon el, ahogy én. Csak legyetek kritikusak és ha úgy érzitek vannak ellenérveitek, beszéljétek meg a kezelőorvossal. Én mondjuk nem beszéltem meg. Majd utóbb elmondom, mikor és miért döntöttem úgy, hogy leteszem a tablettákat. Igen, kerülöm a gyógyszerek megnevezést. Nem gyógyulsz meg tőlük. Kezelnek velük, hatással vannak rád, tüneteket enyhítenek, aztán a szervezeted visszaállítja az egyensúlyt. Hogy ebben segít-e a bogyó vagy sem, nincs tisztem eldönteni, nem vagyok orvos. Nincs összehasonlításom saját magammal, hacsak a korábbi helyzetet meg nem vizsgálom. Az meg azt mutatta, nem a tablettáktól lett jobb. 

Szóval eltelt a nyár. Kicsit üres volt, kicsit eseménytelen. Augusztusban már dolgoztam és azóta folyamatosan. Kékgalléros rabszolgasors egy kib... gyárban. Egyelőre ez van és ez legalább van. Minden nap gondolok rá, hogy lesz ennél jobb és minden nap keresem a lehetőségét, hogy legyen ennél jobb. 

Szép volt az ősz. A lehulló falevelekkel a maradék kétségem is oda került ahová való. Lassú átalakulással majd új remények sarjadnak a régi aggodalmak avarjából, ahogy itt az erdőben a levelek helyén hóvirágos mező lesz majd. Termés is volt, igaz nem a sajátom, de ott voltam a betakarításon. Halásztam a barátaimmal a tavakat és nagyon jól éreztem magam. Sokszor kézbe vettem egy-egy nagy halat elsétáltam vele ahhoz a tóhoz, ahol majd a következő évet tölti, szépen besétáltam a vízbe, letérdeltem és hagytam, hogy a hal ráeszmélve, hogy ismét a saját közegében van, elússzon a karjaimból. Mindegyiket megdicsértem, milyen szép és hangosan azt kívántam, nőj még nagyobbra!

Negyvenegynyár, negyvenegy ősz, negyvenegyszer négy évszak. Az elején próbáltak arra tanítani, hogy kicsoda Isten és hol van, Jézus és tanítványai, meg a Biblia. Szép történet... Csak nem kérdezték meg, hogy érdekel-e, meg hogy elhiszem-e? A válaszom: nem, és nem. Ez van. A hite mindenkinek a sajátja. Talán a vallások is valamiféle tapasztalatoknak, eseményeknek az összegzései. Mende-mondák, legendák, tanítások, valaha élt személyek története, tapasztalata az életről, csodás eseményekről, egy elképzelés a földi élet utáni életről, a szenvedők reményteljes kifejezése arról, hogy van valaki aki meghall, segít minket. Van, hogy úgy tűnik van. Van, hogy teljességgel megtagadjuk bármiféle felsőbb erő létezését. Mondjuk azért, mert úgy tűnik, hogy nem hall, nem is segít. A vallásokat, a hitrendszereket különböző embercsoportok hozták létre különböző időkben, mindegyiknek megvannak a maga istenei, szertartásai és így tovább. Én nem tudok elköteleződni egyik mellett sem. Néha úgy érzem körülvesz valami felsőbb erő, mint itt az erdőben, ezen az őszi napon, de sokszor észre sem veszem. És volt már, hogy úgy megtréfáltak az érzéseim, hogy azt találtam mondani: mindannyian teremtő istenek vagyunk és játszadozunk az Olympos tetején.

Néha lelassulsz vagy lelassíthatsz. Talán úgy érzed, itt vagy földi paradicsomban, ahol négy évszak van. Mindegyiknek megvan a maga szépsége és részese lehetsz néhány pillanatra ennek a szépségnek és elégedett, vagy épp boldog lehetsz... 

Majd mesélek még, a negyvenegyből milyen volt egy boldog nyár vagy egy szomorú tél.

Sztív