Pirkadat

Fátyolba öltözött a táj, mintha szégyellve takargatná az öregedő erdőt, s mezőt, melynek érintetlen részén, mint megannyi tüske, a szöszös ökörfarkkóró elszáradt, barna szára nyúlt a feketéből lassan kékülő ég felé. Ez volt a legrövidebb út a szomszéd faluba, Sztív gyermekkora óta ismerte és szívesen járt rajta gyalog is, autóval is. Átkelt a patakon és az egymásba folyó földutak egyikén lassan haladt célja felé, míg a pirkadat fényeit csodálta.

Egy újabb nap, mely napkeltétől napnyugtáig tart odakint, erdőn s mezőn barangolva. Micsoda áldás, nem a négy fal között tölteni az időt! 

A délelőtti munkát egy előadássorozat szakította meg, mely agrártámogatásokról szólt. Unalmas szófecsérlésre számított, ezért az esemény elejét elkávézta a hivatalban egy barátjával, ahol öt évig dolgozott. A hivatali éra szemlátomást alig változott, az épület, a bútorok, az iratok ugyanazok, csak a régi ismerősből van egyre kevesebb. Aki tehette, nyugdíjba ment vagy váltott, aki maradt, számolja, mennyi még a visszavonulásig, nézelődik, merre lehetne tovább lépni. 

A rendezvénynek egy kultúrház adott otthont, ahol az udvar felőli egyik bejáratnál volt a regisztráció. Az aláírandó névsorok asztala mögött kedves hölgy segített eligazodni a papírerdőben, Sztív aláírt és a folyosóra kitett közeli könyvespolc ragadta meg a figyelmét. Ekkor odalépett hozzá egy kolléganő és lelkesen üdvözölte. Ő is szerepelt az előadók között, úgy tűnt, épp a prezentációját tekinti át még egyszer a laptopján. Két ismerős a nagy terem ajtójánál állva beszélgetett, beljebb tekintve csupa ismerős arc. Néhányan az ajtóban való mozgolódásra oldalra kinéztek az előadóról, fejbiccentéssel üdvözölték a későn érkezőt. 

Sztív lehorgonyzott az ajtóban. A teremnek jó volt az akusztikája, így ott is tökéletesen lehetett hallani az előadó szavait. Ez volt a legjobb hely arra, hogy bárkivel kezet szorítson, aki kilép a teremből, mert épp telefonálnia kell vagy más egyéb okból két előadás között tart egy nem hivatalos magán szünetet. Egy ajtón álló kolléga invitálta, gyere, üljünk be, Sztív igyekezett udvariasan visszautasítani: ne haragudj, igazán jó itt és olyan zsúfoltnak érezném odabent.

Így egy kedves és varázsosan szép ügyvéd hölgy ismerősével is összetalálkozott még az utolsó előadás tartott. Őt nem a mezőgazdasági támogatások vonzották ide, hanem csicsergősen szervezkedett egy hölgy társaságában, mint utóbb kiderült, jelmezes gyerekbál lesz a helyszínen a halloween ürügyén. Megálltak az udvaron a platánfa árnyékában és az elmúlt pár évről társalogtak. Sajnos a rendezvény már a zárszóhoz közeledett, így hamar véget ért a varázslat, amit a hölgy a kisugárzásával Sztív köré vont. Milyen kedves és milyen szép...

Ebédidőben értek vissza a hegytetőre, a székelyek épp az árnyékban falatoztak, a műhelyben a fiúk nem érzékelték az időt, őket Sztív emlékeztette, hogy épp harangoztak. 

***

Koraeste egy régen látott barátot keresett fel a kis városban, amit a vizek városának neveznek. Micsoda öröm volt a viszontlátás, nem találkoztak legalább tizenöt éve. Csupa nagy híre volt Susanne-nak. A fia megnősült és a középiskola legszebb szőke kékszeműjét vette el. Sztívben a döbbenet és az öröm kevergett és belé bújt a kisördög, hogy meg fogja szekálni ezért a gimis barátot. Na meg a másikat, akiről tudta, hogy tudhatta az örömteli eseményt, mégis egy árva szót sem szólt róla. Az ifjú pár pedig nemcsak, hogy egybe kelt, már a gyermekáldás öröme is az övék volt, így mára is jut majd jót kívánni való.

Mennyi minden jó kezdődött el ezen a szép őszön. Mennyi minden vetkezi le unalmas szürke hajnali fátylát és lesz színes, érdekes és nyüzsgő. Remélem, ez még csak a pirkadat és végtelenül hosszú, szép őszi nap lesz néhány évtized.

Sztív