Ragadozó pillangó? Szitakötő

Ne hagyd magad!

Csütörtök reggel volt. Sztív közúton hajtott a munkahelye felé, kis kitérővel. Üres hordókat szállított a borász barátjához, törkölynek valókat. Bár korán elindult, kicsit mégis késésben volt. Jelzett is a mérnöki csoportban, hogy kicsit késni fog. A harmadik mérnöki napja következett, nem is sejtette, milyen dráma bontakozhat ki a nap folyamán. 

A reggeli meeting már javában tartott az emeleti irodában, mikor megérkezett. Nem zavarta meg a beszélgetést az érkezésével, a mérnök kollégák a gépek gyakori hibáiról beszéltek éppen. Sztív a kávégépre fókuszált. Ez a gép is igényelt egy karbantartást. Vizet kellett még töltenie a tartályába, lefuttatni egy tisztítást, miután nem főzött tisztességes adagot a dupla eszpresszó beállítással. Sercegett, sziszegett, vizet prüszkölt, gőzt eresztett, zajos volt a masina. Sztív restellte, hogy a mérnökök beszédét töri a zajjal és egyébként is hallani akarta, miről beszélnek. Végre lefőtt az a kávé. Csatlakozott az asztalhoz, az első korty feketétől szinte azonnal be tudott csatlakozni a diskurzusba. A hat mérnök és a főmérnök hamar megtárgyalta a napi teendőket. Igen, heten voltak, de nem voltak gonoszok. Emberségesek voltak, intelligensek, jól képzettek és nagyon jól értették egymást. Nem volt köztük sem versengés, sem szakmai irigység, az információkat is szívesen megosztották egymással. Multidiszciplináris csapat voltak. Tudták, hogy együtt, szakmailag nagyon jók, emberileg nagyon erősek.

Gyorsan telt az idő lent a termelésben. Sztív kezdte kialakítani a saját szokásait harmadnapos mérnökként. Körbejárt mindkét szinten, köszönt az embereknek, valakikkel kezet fogott, örömmel látták. Az operátorok érdeklődtek róla, hogy van, mi járatban, dicsekvés nélkül elújságolta, hogy mérnökké nevezték ki. Az emberek gratuláltak neki, jókívánságokat mondtak. Sztív igazi társasági ember volt, kapcsolatépítő. Világoskék dzsekijére ez volt írva: Hermes. Úgy gondolta, a név kötelez. Három óra telt el felhőtlenül és derült égből jött a villámcsapás.

Az idegen nemzet fiai, akiké a gyár volt, ismét olyan helyzetet teremtettek, hogy a magyar mérnököknek komolyan feladták a leckét béketűrésből, toleranciából és állhatatosságból. Bármiféle megkérdezés vagy egyeztetés nélkül közvetlen utasítások lehetőségét teremtették meg a főmérnök és egy másik vezető feje felett. Igen, egy-két személy állt a háttérben, akikről a hét fős mérnöki csapat sejtette, hogy nem tiszták a szándékaik. 

Megbeszélés kerekedett ebéd után egy mindenféle anyag raktározására használt nagyobb helyiségben. Volt egy elég nagy asztal, amit körbe tudtak ülni heten és ráadásként még az a bizonyos vezető. Szó szót követett és a két vezető részéről az az egybehangzó vélemény alakult ki, hogy ők ilyen módon nem tudnak együttműködni a föléjük rendelt személlyel. Egyik mérnök sem vonta kétségbe a szavukat. 

Sztív új volt a csapatban. Zöldfülű. Optimista. Idealista. A megoldást kereste, mint mindig. A kompromisszum lehetőségét. Ugyanakkor elsőként jelentette ki: ha ti is, akkor én is. Később egy fiatal mérnök kollégájának a - te hogy látod - kérdésére azt válaszolta: össze kell zárnunk, mint a spártaiaknak a falanxban. Csak úgy van esélyünk megakadályozni azt, amit ellenünk tenni akarnak.

Voltak segítők. Mindig vannak. Fontos kérdésekben még a háborúkban is vannak szemben álló (különböző nemzeteket képviselő) vezetők, akik hajlandók találkozni egymással annak érdekében, hogy kevesebb legyen a veszteség mindkét fél oldalán. Itt is ez történt. 

Másnapra a "támadók" tűzszünetet hirdettek és kezet nyújtottak mind a főmérnöknek, mind a szövetséges vezetőnek. Ezt a csatát megnyerték. Hét plusz egyen. Újabb edzett varrat a csapat pajzsán. Sztív részese volt. Ő volt a kötőanyag. Így érezte. Mindenkihez pozitívan állt, mindenkihez biztatóan szólt. Hitt benne, hogy van megoldás. 

De fel volt készülve. Tudta, érezte, ha eljön az idő, ragadozó lesz a pillangók között. 

Egy szitakötő.