Tartsd az irányt

Vasárnap volt. A korai ebéd után Sztív kis sziesztát tartott. Nem volt több húsz percnél, csak zuhant egyet az álomvilág peremén, ahonnan szárnyas ruháját kifeszítve vissza is emelkedett hamar az ébrenlétbe és akkor úgy érezte: indulj. 

Ismerte az erdőt a falu felett, bár jó pár éve nem járt fent. Néhány régi ösvényt már nem lehetett járni, mert kerítések védtek egy-egy magán birtokot vagy levágott, sarjadó területet, ezért viszonylag hosszan az erdei köves úton haladt. Úgy negyven perce sétált, mikor megérkezett a csend birodalmába. Miután hallotta egy távolodó utasszállító hangját, megszűnt minden zaj. Egy lélek se, sehol se, sem vadak, sem madarak, csak a havas fagyott erdő. A köves úton jártak már, gyalog, kerékpárral és valami négykerekű járművel is, így itt könnyű volt haladni a nyomon. A négykerekű azonban nem abból az irányból jött, amerre Sztív tartott, így a könnyítés megszakadt. Tejfehér volt még a levegő is a párától. Így azért nem egyszerű emlékezni az irányokra, ami tiszta időben nem okoz gondot, napsütésben főleg nem. Egy mélyen meghajolt ifjú tölgy ívelt át az úton, mintha csak azt mondta volna, menj itt balra. 

Valóban alkalmas volt a terep itt balra fordulni. Egy kis lejtmenet, nagy kaptató és látszott a teteje. Vadnak idelent nyoma nem volt, csak az emelkedő felétől látszottak a csapások. Valósággal teraszokat képeztek ezek az útvonalak a domb körül. Sztív igyekezett minél feljebb jutni. A tetőn balra kerítést talált egy ponton megnyitva. Odabent nem járt sem vad sem ember. Nagy hó, tuskókkal és bokrokkal szeldelt nehéz terep. Nem érdemes arra megpróbálni. Tovább a csapáson a kerítéssel párhuzamosan. A vadak tudják azt az utat, ami a legkisebb energiával bejárható. 

Hamarosan egy ritka tölgyeshez ért, ahol egy les is állt úgy száz méterre. Abból az irányból még legalább száz méterről két röffenés hallatszott. Akkor arra inkább nem... Nem lenne jó megijeszteni egymást sem a papával sem a mamával, aki talán már a kis csíkos hátúakat várva vackol valami bokorban.