Tavasz és egy álom

A tóparti fűzek a sárga tincseit a tavasz melege lassan halvány zöldre színezte és százszorszépek virítottak a töltés pázsitján. Ta-va-szí szél ví-zeeet á-raszt virá-gom víí-rá-gom - énekelte csendesen Sztív míg egyik zsiliptől a másikig elsétált. 

A halászathoz kulcsfontosságú a jó vízeresztés. A hálóhúzáshoz nem maradhat túl sok, sem túl kevés. Ezúttal is sikerült eltalálni és az első húzással megfogni a halak nyolcvan százalékát. A mederben is volt két mérnök és a parton is. Egyikük sem tanult halásznak, de vizsgázni mind tudna a szakmából. 

A hal mellett a borral is és a szőlővel foglalkozott. A melegedő idő sürgeti a metszés befejezését. Ha teheti minden nap kijár, gyűlik a venyige a sorok között. Napsütés van, csend, nyugalom. Újabban sikerül elcsitítani a belső hangot, aki sürgeti. Nem lesz gyorsabb tőle. Régebben még megfigyelte, mennyi idő jut egy tőkére és kiszámolta, akkor mennyi időbe telik egy sor és az egész terület, de mára ez nem fontos. Egy barátja azt mondta egyszer: beszélgess el a tőkékkel, amíg megmetszed. Igazán jó tanács, megfigyelni, hogy a növény milyen kondiban van, mennyi vesszőt hozott, elképzelni mire számíthat tőle az ember ebben az évben. Vagy épp nem gondolni semmire, csak csípni a vesszőket, kihúzkodni a támrendszer drótjai közül, a meghagyott szálvesszőt lekötni és így haladni tőkéről tőkére. Úgy dolgozni, hogy a lelked vezeti minden mozdulatod, nem a gondolkodásod. 

Fülemüle és fekete rigó hangja hallatszott be a nyitott ablakon korareggel. Még mindig az álomképek kavarogtak előtte színesen. Egy utazás volt, talán nyaralás, de feltűntek benne régi helyszínek, egyetemi kollégium, volt kollégák, ismeretlen párok. Egy bárpult csupa fából, vendéglátó rész fa asztalokkal, egy meleg nyári nap, hűsítő italokkal, egy magányosnak tűnő fekete hajú hölgy, tarka bikiniben, akit itallal kínál. Ő kedves mosollyal megköszönte, de hogy a kedvesség mezején félreértésbe ne essenek, kecses kézmozdulattal a gyémántgyűrűjére terelte a figyelmet. Így a mosolyra csak mosollyal felelhetett, amellyel azt mondta: mindent értek. 

A következő képen egy olyan turistabuszt látott maga előtt, amin ott ült a hölgy és a párja is és valahogy aztán ő maga is, a busz legvégében, a jobb oldali sarokban tejeskávénak vagy kakaónak való bögrével a kezében. A sofőr még egyszer megkérdezte, hogy mindenki itt van-e, indulhat-e és igenlő válaszokkal biztatva zárta is az első ajtót és kigördült a megállóból. Nagy mamlasz ember ült Sztívtől balra, úgy tűnt hiába mondja, hogy legyen kedves kiengedni a sarokból, csaknem kiabálnia kellett, hogy álljon meg a busz, álljon már meg, nem szeretne sokat visszasétálni. Néhány kanyar után egy buszmegálló volt jobbra, ott a busz félreállt és Sztív leszállt a bögréjével. Megköszönte a sofőrnek, hogy megállt és mentegetőzve mondta, hogy sajnálja, elbambult. 

Álljon meg a busz, álljon meg a busz! Épp csak nem arra ébredt, hogy ezt kiabálja hangosan. Négynegyven. Jól van, ma ne lustálkodj, sok a dolog nem érsz a végére. Bár lehet, hogy a közelgő csapadék közbeszól megint, lassít kicsit. Akkor van mit olvasni, írni, barátokkal találkozni, elképzelni, hogyan tovább. 

Sztív