Tavaszi szél

Délután fél kettő volt. Felkelt az éjszakás műszak utáni alvásból. Instant kávét készített. Leült a számítógéphez elolvasni a híreket. Még bele sem kortyolt a kávéba de már áramlottak is a gondolatai, mint tavaszi záport hozó felhők az égen. 

Már két napja esőben és szürke pirkadatban hajtott haza, aztán mire felébredt ragyogó napsütés volt. Eső után olyan tiszta és fényes minden, ahogy a nap sugarai megcsillannak a vizes felületeken. Érezni a föld illatát és be lehet lélegezni a tavaszt.

Írni akart, most már napok óta írni akart, csak kereste a megfelelő időt rá. Gondolatok... mint a felhők. Nem biztos, hogy összeállnak és termékeny talajra hullajtják éltető cseppjeiket, lehet, hogy csak szerte foszlanak a tavaszi égen. Akkor csak a szemnek szépek, csak a gondolkodónak kedvesek, csak úgy elnézegeti őket. 

Visszaért, a kis beszerző körútból, megivott még egy kávét a dohányboltnál a legjobb barátja és néhány muslica társaságában, aztán hazament. Megszerelte a kis kézmosónál a szifont, bekötözte apja sebes lábait. Küldött egy önéletrajzot egy mérnöki pozícióra, mert igazán unta már a gyári rabszolgaságot. Jó lenne már tovább lépni ismét.

Haaam -sóhajtott. Mi ez az izgágaság fejben? A telihold vagy a tavasz vagy... 

Hírek. Közeleg a húsvét. Remélhetőleg a Messiás idén Magyar Péter alakjában hoz valami csodát. Csoda lesz, ha valamit sikerül megváltoztatni itt! Úgy odapiszkálni oda lehet a rendszernek, na de megváltoztatni? 

Még két éjszakás műszak. Szerdán hal...

Egy hete a tavaknál volt. Egy esti tószemlére érkezett. Öreg barátja örömmel fogadta. Alighogy megérkezett, máris összeraktak még egy szivattyút, tűzoltótömlővel és alumínumcsővel csalogatóvíznek. A tó vizéből már csak kevés volt a meder alján. Kipróbálták a szivattyút, a jó öreg Honda első rántásra beindult. Az alucsövet a töltésről a zsilip elé lógatva elsőre tökéletes lett a lejtés. Szemmértékre. Elégedetten ültek le egy-egy zöld kerti székre. Alkonyodott a hegy mögött. Nézték a vizet... Hetvennyolc, mondta az Öreg barát. Akkor kettőezerhuszonhatban nyolcvan leszek. Nem mondta, hogy abbahagyja, nem mondta, hogy akkor majd már nyugdíjba megy. Addig még csinálja. A tavakat, a mérnöki irodát... És aztán? Ez a kérdés nem hangzott el, csak üldögéltek kicsit.

Nem is jó kijelölni ilyen határidőket.

Különben is csak pillanatokat élünk. Két pillanat között csak úgy elvagyunk, lélegzünk, eszünk, alszunk, dolgozunk és lepereg hatvan-nyolcvan év. De a pillanatokra emlékszünk. Amikor először két lábra áll a gyerek vagy megszólal, együtt nevetünk a barátokkal valahol egy szombat estén vagy először csókoljuk meg a szerelmünket. Az igazán szerencséseknek sok ilyen pillanat van az életében és az emlékezetében. 

Hát ezt itt most félbe kell hagynom. Az otthon csendjét és melegét a gépek zajára kell lecseréljem. Még két dologról írnék. Politikáról és pénzről. Meg emberekről. Esetleg magamról. Ja és a tavaszról! Tudom ritkán ragadok tollat. Ne hari, sok a dolog. Azért majd próbálom gyakrabban!

Megvárjátok?

Sztív