Tizenegyedik

A városban érte az alkonyat. A Vénusz már ragyogott a délnyugati égbolton. A könyvtártól a vasútállomás felé haladt, át az aluljárón, be a plázába, el a földszinti üzletsorok előtt, ki az OBI és a pláza közötti parkolóba, szívesebben állt itt meg, mint a bevásárlóközpont mélygarázsában. Az év nyolcadik napján a dolgai rendezettek voltak, nem hozott sok batyut magával az óévből. 

Új tervek, új célok. Minden ezekkel kezdődik. A célok hozzák létre a cselekvést és az elérésükhöz vezető úton az ember minden létező és szükséges eszközt megtalál hozzájuk. Hogy a francba nem ezt tanítják az iskolában nap mint nap? Hm? Egyszer sem hallottam senkitől a négy fal között, hogy képzeld el, álmodd meg magadnak és aztán képes leszel megteremteni. Helyette? Tanuld meg a memoritert, a képletet, a történelmet, az akármit, mondd fel szépen, ötös. Ok, és? Az ötösökkel képes leszek megvenni magamnak az ételt, felépíteni a házam, családot vállalni, kényelmes és jó életszínvonalat kialakítani, fenntartani? Hm? 

Zsigerből tanár szerettem volna lenni. Első gondolatra pedig orvos. Tanár, húúú? Az ne legyél, benned annál több van! Remek! Orvos? Húúú! Hát ahhoz kitűnően kell ám tudni a kémiát meg a biológiát! Hát, kitűnő ezekből nem voltam. Akkor ezt is engedjük el. Mi az Istenért nem azon kezdtem sportolni akkor, hogy kitűnővé váljak abból, ami szükséges a célom eléréséhez? Mi az Istenért nem mondtam azt, hogy fákjú, én tanár leszek! Tudom a választ -elmosolyodok. 

Ilyen számvetős a gondoltokkal kezdődik az év. Egy ifjú barátom felkeresésére és ösztönzésére összeraktam egy táblázatban az elmúlt tizenkét évem pénzügyi mérlegét. Az első fele kimondottan elkeserítő, a második fele már egész lelkesítően hat. 

Azt hiszem, egy filmben hallottam: az életünket a lehetőségeink határozzák meg, azok is, amelyeket elszalasztunk. És néha van olyan, amiről utóbb derül ki, hogy nem baj, hogy elszalasztottuk. Mert jön egy sokkal jobb. Szikrányi időt sem érdemes arra pazarolni, hogy bánkódjunk valami miatt, ami szembe jött, jónak tűnt, nem ragadtuk meg. Még jobb jön. Vagy még rosszabb, de ha azt kibírod, jön majd, ami kárpótol. Ami fontos: ha kapsz lehetőségeket, adj is. Bárkinek, mindenkinek. Visszakapod a jóságot az élettől, az univerzumtól a teremtőtől... 

Olyan törvény ez, amit jó lenne, ha mindenki felismerne és alkalmazna. Van még pár ilyen. Egy barátom kertjét segítettem elkezdeni rendbe tenni a napokban. Hosszan beszélt arról, hogy rossz emberekkel van körülvéve. Érdekből barátok és háta mögött kibeszélők stb. Mondtam, nekem nincsenek ilyenek. Jó emberek vesznek körül. És tényleg! És ez nagyon fontos. Soha nem hallottam az iskolában, hogy működj együtt, segítsd a másikat, súgjál neki, biztasd, akármi, segítsd valahogy abban, amivel küzd. Alap! Ha nem ő viszonozza, majd valaki más, ő meg majd valaki mást segít valamiben. Végül mindenki segít valakinek és mindenki túljut a nehézségein. Együtt fejlődünk, együtt emelkedünk. 

Autózom a napsütésben, felhőfoszlányok az égen. Paul Kalkbrenner - Azure. A birtokra igyekszem. Metszek. Alakítom ki a kis akácos ligetemet. Egy-két barátot útba ejtek hazafelé. Gömbölyödik mit is szeretnék csinálni húszhuszonötben. Észre sem veszem, ez már az év tizenegyedik napja. Egyik sem volt haszontalan, tétlen. Csak így tovább az összes többit! Nektek is!

Sztív