Truman Show

Lassan enged a tél, itt szorongat, mikor már tavaszt szeretnénk. Legalább most napsütésesre váltott. Csendes város ez ilyenkor. Csak a megszokott díszletek és statiszták vannak a helyükön nap, mint nap és Sztív elgondolkodott a sziesztája alkalmával: tiszta Truman Show! 

Különösen, hogy öreg barátja épp akkor távozott az otthonából, amikor Sztív megérkezett. Majd a sziesztát követően ismét összetalálkoztak a lépcsőház bejáratánál. Glint mosollyal az arcán mesélni kezdte, hogy az önkormányzatnál járt. Aztán az okmányirodában, aztán ismét az önkormányzatnál. Valami papírján helytelenül vagy nem szerepelt valami adat, ami kellett a valamelyik hivatalnak. Az egyik hivatal csodálkozik a másikon, hogy ki lehetett az az ügyintéző, aki a lényeget eltéveszti egy okiraton. Mint egy kabaréjelenet, csak nevetnek harsányan az utcán. Egy marék papír az övtáskában fél óra leforgása alatt. 

A szieszta idejére Sztív bekapcsolta a tévét. A Truman Show ment az egyik csatornán. Igazán klassz film egy emberről, akinek az egész élete kamerák előtt zajlik, mint egy végtelen valóságshow. Truman jó ideig mit sem sejt az egészből. A dráma ott kezd kibontakozni, amikor kezd ráeszmélni saját helyzetére. Érzi, hogy valami nem stimmel, hogy ez a bezárt világ nem az, ami lehetne, hogy a körülötte levő korlátokon túl is kell lennie valaminek. 

Ki ne érzett volna már hasonlót? Sztív például úgy érezte ezen a napsütéses februári délutánon, hogy most épp csak egy szereplő valahol. Ismerős emberek veszik körül, mint mindig. De valóban minden ház, egy-egy családot egy-egy életet, sorsot rejt? Vagy ezek egy része csupán díszlet? Valóban minden hír az, ami, vagy csupán része egy mesterkélt valóságnak, amiben megannyi szereplő éli a maga életét, napról-napra a megszokott sablonja alapján, anélkül, hogy arra gondolna: itt minden megrendezett? 

Tele az ország a 97%-os táblákkal sok-sok milliárd forint szétlocsolva megint. Igazán szomorú, hogy látszólag szó nélkül elviselünk lassan bármit, ami körülöttünk történik. Megírják, megrendezik eljátsszák úgy, mintha értünk tennék, pedig dehogy! Szó sincs erről. Ez az egész kizárólag a hatalomról és annak megtartásáról szól. Nem engednek egy centit sem abból, amit már megszereztek, ilyen egyszerű. Nem változnak érdemben az erőviszonyok. Kezükben a média és minden eszköz arra, hogy altassák a tömeget, a lényegtelen dolgokat lényegesnek, létkérdésnek állítsák be, közben ezer forint lett egy kiló kenyér, ezerhatszáz húsz deka vaj, hétszáz egy liter tej. Alapvető élelmiszerek, amiket mindenkinek gondolkodás nélkül meg kellene tudni venni a hónap bármely napján. Nos ki az, aki így van vele?

Brüsszel szitokszóvá lett, akárcsak az EU, a Bizottság, a Nyugat, Gyurcsány, Soros, bármi és bárki aki nem felel meg az elképzelésüknek. Beáll az egész, mint a Balaton vize a fagyban, de közeleg a tavasz. Nem tudom ki hogy van vele, de ebben a színjátékban, ebben a valóságshowban nem érzem jól magam. Mérnöki diplomám van és nem tudok minden nap mérnökként dolgozni. Úgy tűnik, nincs, akinek kellene az őszinte, gondolkodó ember, akinek véleménye is van. Miért? Miért kellene, hogy magamban tartsam? 

Remélem, hogy egyre kevesebben hiszik el, hogy ez a valóság, amit itt sugallanak. Remélem, hogy néhányan a díszletek mögé látnak és megláttatják másokkal is mit rejtenek a színfalak. Remélem, hogy történik valami, ami segít átlátni ennek az alternatív valóságnak a fátylán. 

Addig is gondolkodom, itt a parton.

Sztív