Változik a világ, változtasd meg a világot

Sztív egy székely barátja házában ébredt ma reggel. Elegáns, zömében modern berendezés, kellemes meleg, tágas fürdő és egy adagnyi kávé a klasszikus Szarvasi főzőhöz. Minden tökéletes. A házigazda épp nem volt itthon, otthon volt Erdélyben, hűséges társa William fogadta előző este Sztívet.

William szerény, szűkszavú, szorgalmas székely ember volt, de Sztívet rég nem látta, így hamar megeredt a nyelve és az ízes székely szavak úgy csorogtak ki az ősz bajsza alatt, akár egy friss hegyi patak a Kárpátokban a hó alól. Rövid beszélgetés után William megmutatta a szállást, elbotorkált Sztívvel az udvar felső részén lévő lakrészéből a vendégházhoz. Sötét volt már és lassan áztató őszi eső hullott a szomjas földre. Egy füves mezsgyén haladtak lefelé a birtokon, átléptek egy tujafal keskeny résén, elhaladtak az udvari kemence és grillezőhely mellett, majd a vendégház hátsó terasza és a ház oldala mellett, az első bejáratig. William udvariasan megmutatott mindent, amire Sztívnek a kényelméhez szüksége lehetett. Csak adtak enni a macskának, bekapcsolták a fűtést a hálóban és Sztív visszakísérte a kis házhoz Williamet. Vigyázta lépteit, világított a telefonjával elé a hátsó mezsgyén, ahová nem értek el a nagy ház fényei. William öregesen, de mégis fürgén, kissé jobbra-balra dülöngélve járt, fájtak a lábacskái, amik 70 éve vitték előre az útján. William még egy kis beszédre invitálta Sztívet szerény hajlékába, ahol a kis kályhában ropogott a tűz és kellemes meleg áradt. Egy könyvet adott Sztívnek a viszontlátás örömére és mondott még egy szépet: "Maradjak emlékbe, mint egy barangoló őszi táj, melynek szívét tépik, s a lelke fáj."

Milyen szép szavak, tűnődött Sztív a reggeli kávé mellett, míg a konyhában lévő festményt nézegette. Talán így néz ki az otthontotok ott messze Transsylvania-ban.

Micsoda év 2022! Két új munkahelyen három új pozíció, nagy lépések eĺőre, nagy lépések felfelé. Vigyázz Sztív, el ne szédülj hirtelen a magasban, mindig becsüld meg, kiknek köszönheted, mindig gondolj rá, ki vagy, honnan jöttél, ne engedd el az öreg barátok kezét! Igyekezz viszonozni minden támogatásukat, vigyázzad fáradt lábaik lépteit az éjszakában, amikor csak teheted. 

Látod, vannak barátaim, nem akármilyenek szólította meg Sztív gondolatban egyik borász barátját, aki még áprilisban, egy beszélgetésük alkalmával megjegyezte: Sztív kik a te barátaid? Akik állítólag a barátaid, öt embert kérdeztem meg, felvegyelek-e alkalmazottnak és mind az öt azt mondta, hogy ne. Sztív most csak mosolygott, visszaemlékezve erre a beszélgetésre, mert most már értette, miért mondthatta ezt az az öt barát. Talán, mert igazán ismerték Sztívet vagy mert igazán ismerték a borászt és tudták, Sztív nem fog tudni megfelelni az elvárásoknak. Mert ehhez ő túl önálló, önfejű és makacs, és gyakorlatilag irányíthatatlan. Egyszerűen a maga útját járja, amin akkor is nehezen fér bele, hogy utasítgassák, ha a munkájáért egyébként fizetség is jár. Egyszerűen nem volt igénye rá, hogy ilyen módon terelgessék, hogy ne hagyják kibontakozni, hogy annyit tegyen meg egy nap, amivel belátása szerint jól halad a munkájában és ne annyit amennyit elvárnak. Hogy miért? Mert volt húsz év tapasztalata, hogy felmérje, mivel milyen ütemben érdemes haladni, hogy célt érjen. Ugyan mit számít ebben még egy kifizetett munkanap?

Sztív mindig célba ért, mindennel. Saját magának ebben az évben ezt teljes egészében bebizonyította. A barátai látták rajta. Akik nem voltak a barátai, talán azok is látták rajta. Hogy ők mit gondoltak, mit éreztek... Nincs jelentősége. Sztív nagylelkű volt, ha neki dolgoztak. Öreg barátjától azt tanulta: a munkás méltó a bérére. Ezért a neki dolgozókat mindig tisztességgel és busásan megfizette. Úgy érezte, ezt akkor is megteheti, ha az ő tárcájaban nem marad semmi. És bizony sokszor nem is maradt. Csak a benzin a kocsijában, amivel még el tudott menni a következő bevételig. De mindig jött a következő, még épp időben. Részben, mert így tervezte, részben mert az univerzum így rendezte.

Mit is mondhatnék még ezután most neked ifjú főmérnök barátom? Csakugyan azt gondolod igazán számít, mikor megy olyan szépen, olyan gyorsan az adatelemzés, ahogy azt elvárod? Ez, a remélhetőleg közős, tényleges, végső célunk felé vezető görgős palyán csupán egy apró csavar. Egy kissé még laza, majd feszítünk rajta. Csak érezz rá, mennyit feszíthetsz, nehogy megszakítsd. Nézz végig minden egyéb összetevőt alaposan kérlek, gondold át, mi a cél. Nem kizárólag a te célod, hogy legyen még egy mérnököd, aki tudja ugyanazt, mint négy másik. Fülemben csengnek szóra váltott gondolataid: ez az alap, hogy tudjad. Én úgy érzem, kezdem tudni. És ez összehasonlítva az időt, ami nektek rendelkezésetekre állt ehhez és ami nekem rendelkezésemre állt... Őszintén remélem, hogy a közös célok eléréséhez kellek a csapatba. Őszintén remélem, hogy megismersz és felismered, hogy a kretivitás és a szabadság, a szabad gondolkodás és az saját ütemezésben végzett munka mennyire fontos nekem. Őszintén remélem, hogy nem főnököm akarsz lenni, hanem vezetőm, aki ha kell, elém áll, de nem azért, hogy azt kérdezze, állj meg, hova mész, hanem azért, hogy az utat tovább mutassa, nézd, menjünk arra! Őszintén remélem, hogy kész vagy kompromisszumokra, hogy jól haladjunk együtt, nem az egyéni érdekeink érvényesítéséért, hanem mindannyiunkért. Őszintén remélem, hogy mindent észreveszel, amit ennek érdekében teszek és megfelelő súllyal értékeled.

Folytatjuk,

Sztív