Várjuk a végét

Csónakázunk, az idő vad folyama nem áll meg. Néha úgy tűnik lelassul, örvénylik, elragad, lehúz a mélybe, elenged. Egy nagy sóhajjal jutunk ismét levegőhöz és kérdezzük: mi volt ez? Húszhúsz Covid. Sodort végig húszhuszonegyen, húszhuszonkettő: az a barom Vlagyimir! Húszhuszonhárom, azt inkább hagyjuk is... Húszhuszonnégy, csak egy újabb vihar tépte lakatlan sziget... 

Várjuk a végét. Húszhuszonnégy végét. Egy csendes, békés, lassan áramló húszhuszonötöt szeretnék. Olyan folyószakaszt, ahol tavasszal a medret átölelő lombkorona élénkzöld, élettel és madárdallal teli. Talán inkább csak patak ez, amiben a halak épp most kezdenek ívni, mert az élet egyszerűen élni akar és a természet évről évre ugyanabból a forgatókönyvből dolgozik. 

Azt nem tudom, egyesek hogy szakadhattak el ennyire az anyatermészettől? Ilyen politikusféle förmedvények, mint Viktor, Vlagyimir és szolgáik. Ugyan mit várnak az élettől, ha a gazdájuk már nem lesz? A természet majd kegyesen elnézni nekik a gonoszságukat? Mit gondolnak, a pusztítást, amit a világra, embertársaikra kimértek, morálisan vagy fizikálisan, nem fizetteti majd meg velük senki? 

Hát elárulom a nagy titkot. Esetükben nem ember fog igazságot tenni. A természet megteszi helyettünk. Sajnos, lehet, hogy úgy tűnik, túl lassan. De biztos vagyok benne, hogy teljesen és maradék nélkül visszaadják valahol az életükben, az életükből mindazt, amit másoktól, millióktól elvettek. 

Csak túl kell jutnunk rajtuk. Lakatlan szigetek, lelketlenek. Vihar tépte haldokló fák. Nem szabad felkapaszkodni hozzájuk, mert rég nincs már körülöttük igazi élet. Már csak egyetlen hasznuk lenne, tűzben elhamvadni és a helyükön új életnek sarjadni. 

De nem tudják magukról. Nem ismerik fel. Hisz' nincs is már körülöttük senki. Magányosan állnak az örök széllel és az árral szemben. Nem is akarta őket elpusztítani senki. Csak megöregedtek. Egyre szikárabbak, egyre keményebbek lettek. És ugyan minek? 

Nézd csak meg a fiatal fát, mint hajlik a szél elől? És az öreg, magányos matuzsálem? Kiszáradt ágait hogy tördeli a szél? Míg maradék koronájába belekap az örvény és földre dönti tövestől. Várjuk a végét, mikor jő el? Mikor dőltök el? Húszhuszonötben, és a világ fellélegezhet?

Sodródunk lassan egy sziget mellett. Jó az áramlat, nem sodor ki a kövek közé. Sztív azt mondja, itt kapnak a balinok. Nem ez a Sztív, a barátja Sztív, aki jól ismeri itt a vizet. Hogy is nevezzem nevén, hogy össze ne keveredjek. Mondanám, hogy nafa..ú Sztív, de lehet megsértődne vagy nem akarná, hogy ezzel népszerűsítsem. Egyébként is elég népszerű, főleg hölgyek társaságában. És ez is a baja. Meg más is. Na mindegy, nevezzük akkor Stefánnak, így Stefan. 

Stefan dobálta a part a felé a wobblert. Azt mondta, az a jó, ha a kövek között landol. Gyorsan kell tekerni, mert a balin vagy szebb magyar nevén ragadozó őn, gyors hal. Egy adrenalinfüggő fogatlan ragadozó, akinek ez van a vérében, hogy gyorsan elkapja a kishalat vagy a csalit. 

Lecsorogtak a sziget mellett. Nem volt kapás vagy halra utaló jel. Megpróbáljuk még egyszer. Egy utasszállító hajó jött árral szemben, elég nagy hullámokat keltett. Ráfordulok orral, mondta Stefan, nehogy megborítson minket. Nem volt vészes, oldalról sem lett volna az. Elég széles ez a csónak, ki lehet mozogni ekkora hullámokat oldalvást is. Azért jobb a biztonság, hideg lenne a víz úszkálni. Beröbbent a Yamaha és már száguldottak is felfelé a nagy testvér farvizén. Újra a nyugati csücsök megtört matuzsáleméhez értek. Motor ki, sodródtak a lassú árral. 

Nem jött hal. Sem balin, sem süllő alkonyatkor. Nem vagyok jó hatással a horgászszerencsére mondta Sztív. De a csónakázás egy élmény volt, köszönöm! Újraélesztették a cserépkályha tüzét. Sztív elment a legkisebb hun vezérért, Attikáért az erődök városába. Mire visszaértek, Stefan és Csillagszemű Csabakirályfi már összekészítették a napfordulóra gyújtandó máglyát. Karacsun, emlegette Stefan. Attika meggyújtotta a máglyát. Hamar nagy lángok csaptak fel a Duna-parton, hogy látszódjék egész Gútáig. A rá-rápakolt fagyos, leveles gallyakról ezernyi szikra szökött a láng melegével fel az égbe. Ez az igazi tűzijáték! 

Várjuk az év végét, várjuk a sötétség végét... Boldog karacsunt, karácsonyt, csendesen, szépen áramló, áldással és élettel teli új esztendőt kívántunk a tűzbe!

Stefan, Attika, Csillagszemű Csabakirályfi és Sztív